Ábel Péter (szerk.): Új filmlexikon 1. A - K - Új filmlexikon 1. (Budapest, 1971)

G

gyöngy vászon 430 György kalmával 1969-ben a budapesti közönség is láthatta a Katona József Színházban. Két kisebb feladat után még növendék korában kapta Kis József Félúton c. filmjének fősze­repét. Utóbb Bacsó Péter Nyár a hegyen c. drámai korrajzának hősnője. 1970-től Bp.-en a József Attila Színház tagja. — I. f.: Jó utat autóbusz! (1961), Koncert (1962, rö­vid játékfilm), Félúton (1962), így jöttem (1964) , Carrar anyó puskái (1965, tv-film), Nyár a hegyen (1967), Két nap júliusban (1968, tv-film), Krisztina szerelmese (1969, cv-film), őrjárat az égen, 1—4. rész (1969, tv­­film), Egy önérzet története (1969, tv-film), Szép magyar komédia (1970), Érik a fény (1970), Földindulás (1970, tv-film). gyöngy vászon: -*• vetítőfelület Györffy György (1920— ): színész. Ka­posvárott született. 1940-ben iratkozott be a Színiakadémiára. 1943-tól a Nemzeti Szín­ház ösztöndíjasa. A felszabadulás után Pécsett, Győrött játszotta Miskolci Nemzeti Színház tagjaként tűnt fel. 1955-ben a szolnoki Szig­ligeti Színházban szerepelt, s innen szerződött 1957-ben a Vígszínházhoz. 1964-től a Nem­zeti Színház művésze. Emlékezetes sikert ara­tott Mesterházi Lajos Pesti emberek c. darab­jában. Sokoldalú jellemszínész minden mű­fajban. Gyakran szerepel a televízióban és a rádióban. Szinkronmunkákban is szívesen foglalkoztatják. 1958 óta filmez. — I. f.: Vas­virág (1958), Merénylet (1959), Pár lépés a határ (1959), Dúvad (1959, átdolgozott vál­tozat 1961), Virrad (i960), Az arc nélküli vá­ros (i960), A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960) , Három csillag (i960), Puskák és ga­lambok (1961), Négyen az árban (1961), Nem ér a nevem (1961), Jó utat autóbusz! (1961) , Az ígéret földje (1961), Délibáb min­den mennyiségben (1961), Alba Regia (1961), Esős vasárnap (1962), Húsz évre egymástól (1962) , Mici néni két élete (1962), Oldás és kötés (1962), Bálvány (1963), Hattyúdal (1963) , Párbeszéd (1963, átdolgozott válto­zat 1964), Új Gilgames (1963), Honfoglalás, 1—3. rész (1963, tv-film), Foto Háber (1963), Már nem olyan időket élünk (1964), Rab Ráby (1964, tv-film), Az asszony beleszól (1965, tv-film), A tizedes meg a többiek (1965) , Minden kezdet nehéz (1966), Ketten haltak meg (1966), Én, Strasznov Ignác, a szélhámos, 1—2. rész (1966, tv-film), Oly korban éltünk, 1 — 5. rész (1966—67, tv­­film), Hétköznapi történet, 1—3. rész (1966, tv-film), Egy magyar nábob — Kárpáthy Zoltán (1966), A Morrison-ügy (1967, tv­­film), Az utolsó háború (1967, tv-film), Budapesten harcoltak, 1—3. rész (1967, tv­­film), Az Aranykesztyű lovagjai, 1—5. rész (1968, tv-film), Hazai pálya (1968), Isten óvd a királyt! (1968, tv-film), Az utolsó kör (1968), Alfa Romeo és Júlia (1968), Trip­tychon (1969, tv-film), Bözsi és a többiek, 2. rész (1969), Krisztina szerelmese (1969, tv­­film), Őrjárat az égen, 1—4. rész (1969, tv­­film), A hamis Nero (1969, tv-film), Egy ön­érzet története (1969, tv-film), Szemtől szem­be (1970), Kedd, szerda, csütörtök (1970, tv­­film), Szerelmi álmok, 1—2. rész (1970, ma­gyar-szovjet), Gimnazisták (1970, tv-film), Mérsékelt égöv (1970), Szép magyar komédia (1970), Holt idő (1970, tv-film). György István (1899 — 1958): rendező. Bu­dapesten született. Festőnek készült, a Képző­­művészeti Főiskolán tanult, majd vágó, segéd­rendező, forgatókönyviró lett. 1922-ben ké­szítette el első önálló filmjét. Szívesen dolgo­zott fel paraszti tárgyú témákat, de a jelensé­gek és a jellemek felületén maradva, többnyi­re a népszínművek stílusában. Budapesten halt meg. — I. f.: Gazember? (1922, szkeccs), A két bimbó (1922), Hazudik a muzsikaszó (1924), Aggyisten Biri! (1927, rendező, Gár­donyi Géza nyománíró), Juszt is megnősülök! (1927, rendező, író), Tavasz a viharban (1929), Száll a nóta (1929, rövid, rendező, író), A bor (1933), Iglói diákok (1934), Az égő nadrág (1934, rövid játék), A királyné hu­szárja (1935), Zivatar Kemenespusztán (1936, rendező, író), Nagymama (1936), Örök titok (1938), Fehérvári huszárok (1938), Göre Gá­bor visszatér (1940, rendező, Gárdonyi Géza nyomán író), Beáta és az ördög (1940, ren­dező, társíró), Sárga rózsa (1940), Enyém vagy ! (1942, rendező, író). György István Pál (1925— ): rendező, Balázs Béla-díjas. Pilisszentivánon született. 1949 — 53 között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett. Két éven át a Filmhíradó munkatársa volt. Eközben mintegy harminc oktató-, ill. propagandafilmet készített. A Mis­kolci Filmfesztivál igazgatója. — I. f.; Szov­jet mezőgazdasági küldöttség (1951, rövid, Jancsó Miklóssal), Épül a Békemű (1951, rövid), Védekezés az üzemi balesetek ellen (1952, rövid), Hősök gyermekei (1952, rö­vid), Ceglédi hétköznapok (1953, rövid), Dalolj, sportolj, tanulj velünk! (1953, rövid), Balesetelhárítás (1953, rövid), Este a kultúr­­házban (1954, rövid), Revolveresztergák

Next