Ábel Péter (szerk.): Új filmlexikon 1. A - K - Új filmlexikon 1. (Budapest, 1971)
E
Enrico 292 Epstein Enrico, Robert (1931— ): francia rendező. Liévinben (Pas de Calais) született. 1949 — 51 között Párizsban a Filmművészeti Főiskolán (IDHEC) tanult, a Sorbonne színjátszóinak rendezőasszisztense volt. Diplomája megszerzése után mint riporter és rendezőasszisztens dolgozott a tv-nél. Katonai szolgálata idején (1956 — 59) a Hadsereg Film munkatársa volt. Pályafutását rövid alkotásokkal kezdte. Az 1960-as tours-i fesztiválon díjat nyert, de a figyelem igazán akkor terelődött rá, amikor A. Bierce amerikai író elbeszélése nyomán készült A Bagoly folyó c. kis remekével ismét Tours díját vitte el. A sikerek megnyitották számára az utat a normálterjedelmű filmek felé. Ezek az alkotások azonban már magukon viselik a kommerciális szemlélet jegyeit és a művész korábbi erényeiből csupán a biztos szakmai tudást tükrözik. — I. f.: Johanna Rouenban (1952, rövid), Mindenkinek a saját paradicsoma (1956, rövid, P. de Roubaix-val), Jehanne (1956, rövid játék), Durance aranya (1959, rövid), Thaumétopoea (i960, rövid), A Bagoly folyó (1961, rövid játék), Az élet szívének (1962, három rövidfilm), A szép élet (1963). Ellenpont (1964, rövid, rendező és A. Chartier-vel író), A kísértet járandósága (1964, tv-film), Anagypofájúak (1965,olasz — francia), A kalandorok (1966), Zita néni (1967), Но (1969, francia —olasz, rendező és társíró), Túl sok izgalom (1970, rendező, társíró), Boulevard de Rhum (1970). enteriőr, intérieur: ->■ filmdíszlet Eötvös Péter (1944— ): zeneszerző. Székelyudvarhelyen született. A Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakán 1965-ben szerzett diplomát. Tizenhét éves korától rendszeresen dolgozik a színházaknak, így a Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a Bartók Gyermekszínpad, valamint a Bábszínház egyes darabjainak kísérőzenéjét írta. A Vígszínház zenei vezetője. 1966-tól mint ösztöndíjas a kölni zeneakadémia karmester tanszakának hallgatója volt. 1961 óta foglalkozik filmzeneszerzéssel is. — I. f.: Ég és föld között (1961, rövid, Geiringer Györggyel), A megérkezés (1962, rövid játék), A tér (1962, rövid játék), Prometheus (1962, rövid), Igézet (1963, rövid játék), Aranykor (1963, rövid), Nappali sötétség (1963, Gonda Jánossal), Átváltozások (1964, rajz), Mozaik (1964, rövid), Álmodozások kora (1964), Szomjúság (1965, rövid), Különös melódia (1968, rövid játék), Krctarajzok (1968, rövid), Az alvilág professzora (1969), Triptychon (1969, tv-£ilm), Egy őrült éjszaka (1969). epizodista: mellékszerepet alakító színész, aki általában csak néhány pillanatra vagy egykét képsorban tűnik fel a vásznon. Nélküle a filmalkotás mégis szinte elképzelhetetlen, hiszen az epizodista többnyire érdekes jellemet ábrázol, egy-két mondata vagy némajelenete pedig érdekes hangulati színfoltot képvisel. Az ilyen alakítás sajátos technikát kíván, mert jóformán nincs idő a'feladat kidolgozására. „Kapásból” kell teljes, szuggesztív portrét adni. Számos neves színész kezdte a filmművészet másod-harmadvonalában; egyikük-másikuk éppen epizódalakításainak köszönhette, hogy felfigyeltek rá (Marilyn Monroe, Audrey Hepburn, Gary Cooper, Simone Signorét stb.j. Előfordul, hogy világhírű művészek vállalnak epizódszerepet (Vittorio De Sica, Frank Sinatra, Fernandel, Toto stb.). A legjellegzetesebb magyar epizodisták: Siménfalvy Sándor, Kibédi Ervin, Makláry János, Nagy István, Garas Dezső, Szendrő József, Schubert Éva, Csala Zsuzsa stb. (közülük néhányan jelentős főszerepet is alakítottak). A szerepkör megbecsülését bizonyítja az a tény is, hogy számos fesztiválon, versenyen díjat adnak a legjobb epizódszereplőknek is. Epstein, Jean [zsan] (1899 — 1953): lengyel származású francia rendező, teoretikus. Varsóban született. Családjával a tízes években Franciaországban telepedett le. A lyoni egyetemen orvosi diplomát szerzett, de az orvosi pályát hamarosan elhagyta a film kedvéért. Párizsban az avantgardista alkotók köréhez csatlakozott (—avantgardizmus). Elméleti és gyakorlati munkásságot fejtett ki. A Cinéa c. lapban filozófiai vonatkozásaiban elemezte az új művészetet. Több könyve jelent meg: La poésie d’aujourd'hui, un nouvel état de l’intelligence (1921), Bonjour Cinéma! (1922), La Lyrosophie (1922), Photogénie de l’impondérable (1936), L’intelligence d’une machine (1946), Le cinéma du Diable (1947), Esprit du Cinéma (1955). Ez utóbbi Filmművészeti tanulmányok címmel 1962-ben magyarul is megjelent a Filmtudományi Intézet és Filmarchívum kiadásában. Rendezőként 1922-ben Pasteurről forgatott dokumentumfilmjével mutatkozott be. A néma korszak utolsó éveiben főként korszerű, kifejező vágástechnikája emelte munkásságát az átlag fölé. A francia avantgardista irányzat egyik figyelemre méltó