Agárdi Péter: Rendiség és esztétikum. Gyöngyösi István költői világképe - Irodalomtörténeti füzetek 78. (Budapest, 1972)
Bevezetés
Csak így mutathatnánk ki végleges érvénnyel a sajátos formának (mint egy konkrét tartalom formájának) a nemesi világképből szervesen kinövő struktúráit s határozhatnánk meg markánsabban az életmű belső fejlődésének és irodalomtörténeti helyének fő sajátosságait. Évszázados hagyomány, hogy a Gyöngyösi-dolgozatokat Arany János híres tanulmányának1 idézésével vezetik be, avagy zárják. E korszakos jelentőségű, irodalomtörténeti szállóigéket termő szép Gyöngyösi-portré — s ez nem csökkenti érdemét — Toldy kevésbé ismert, kevesebbszer idézett soraira megy vissza. Annak a Toldynak a gondolataira, aki jobban látta és értette a Gyöngyösi-probléma lényegét, mint számos múlt századi követője és utóda, esztétikailag korszerűbb orientációjuk, tágabb látókörük, álaposabb felkészültségük ellenére. Toldy Ferenc, aki Zrínyinek egyik első valóban értő méltatója volt s aki tudományosan indokolva állította helyre Zrínyi és Gyöngyösi vonatkozásában a helyes történeti értékrendet, így ír a gömöri poétáról: Gyöngyösi István „felsőbb költői ihletre nézve annyiban állott Zrínyi alatt, amennyivel őt mindenben, mi a költészet külsejéhez tartozik, tehát a mesterségben, meghaladta: é technikai virtuozitása által — mert csekély művészi kiképzettséggel bíró nemzetek éppen ez iránt viseltetnek legtöbb fogékonysággal — epocháhs író lett, s közel másfél századig szinte közönségesen a magyar Parnasszus fejedelmének ismertetett el. . . Annyi áll, hogy az új korhoz ő készítette az átmenő hidat, s mint ilyen a nemzet háláját érdemli.”1 2 Ha abban nincs is igaza, hogy a „költői ihlet” és a „mesterség” így szembeállítható, hogy Zrínyinél a költőiművészi érték a kisebb „technikai” tudás ellenére oly kiugró, a virtuozitás történeti és ízlésbeli tipikusságának, a Gyön1 Asant János: Gyöngyösi István. Koszorú 1863/23 — 24. sz. tJjabb kiadás: Válogatott prózai munkái. Bp. 1968. 2 Toldy Ferenc: A magyar költészet története az ősidőktől Kisfaludy Sándorig. (1854.) 2. kiadás. Pest 1867. 279, 293. 1. 6