Alföldy Jenő: Kálnoky László - Kortársaink (Budapest, 1977)
Költő, két korszak határán
madik önálló kötete, a Lángok árnyékában és 1972-es, Letépett álarcok című válogatott verseskönyve, valamint újabb műfordításkötetei másodszor is elnyerték a József Attila-díjat. Egyik kiemelkedő költeményét, a De profundist 1970-ben Robert Graves-díjjal tüntették ki, mint az év legszebb versét. A hetvenes évek elejétől a kritika csaknem egybehangzó elismeréssel fogadta munkásságát, a költőit és a műfordítóit egyaránt. Életrajzának száraz tényeit azért közöltük külön fejezetben, a költői fejlődésrajztól elszakítva, mert ha egyik-másik verse közvetlenül kapcsolódik is személyes sorsához, ezeknek az összefüggéseknek egy Petőfi- vagy Ady-típusú költőhöz képest vajmi csekély a jelentőségük. Ahhoz az embertípushoz tartozik, aki körülményei és alkati tulajdonságai miatt nem válhat sem politikai, sem szellemi mozgalmak aktív részesévé, s élete, a körülötte történő katasztrófák durva beavatkozásaitól eltekintve, csaknem eseménytelennek mondható. Egy helyütt azt írja, hogy az ötvenes évek derekán „saját költészetem még mindig a magam testi-lelki nyavalyáinak zárt körében keringett, célkitűzésem nem haladta túl a lazán összefüggő darabokból álló lírai önéletrajzot”14 — ezt még a pálya akkoriban lezáruló szakaszával kapcsolatban (tehát a második kötet verseng) sem szabadna ítéleteink mértékévé tenni. A költői „önéletraz” ugyanis őnála sohasem anekdotikusan elmondható események megverselése, hanem belső, szellemi önéletrajz, csupa szublimált emlékkép, szimbólum, fantázia és látomás, patetikus és ironikus értelemben egyaránt. Költészetének történeti és kritikai áttekintésekor ahhoz az elvhez ragaszkodunk, mely szerint munkásságának célja nem az önmegvalósítás, hanem a mű megvalósítása, valami végleges és romolhatatlan előállítása az elrontott Teremtés elleni tiltakozásul, minta 2 19