Alföldy Jenő: Kálnoky László - Kortársaink (Budapest, 1977)

Az árnyak kertje

tolányi adott útmutatást: „a világ: színház” — később egyre inkább: cirkusz — kívülállóként fölvett lírai nézőpontjából.21 „Örök színház az utca, az ember bárhova jut” (A vénleányok). E nézőpontból kitűnően kamatoztatja karikírozó humorát: Folyópart, korzó, délben olvadó lég; sétálnak a kinyalt vidéki dendik, a satnya fákon pár kopott veréb ül s lenézi őket: exkrementumát kalapjukra pottyantja névjegyéül. (Az árnyak kertje, VII.) stranddémonok ültek lesen vadászokként és bájaik, mint csalétkek és fegyverek, ki voltak közszemlére téve, s szemük kihívóan meredt a férfiak éhes szemébe. (Emlékek fényénél) Legnagyobb erőssége a formai biztonság, a plasztikus leírás, a hibátlan ritmus, a tetszetős dallam, a szilárd vázú versszer­kezet és a szervesen megkomponált versciklusok fölépítése. Néhány metaforája József Attila képeinek sűrűségéhez fog­ható: „A puha csendben megkásásodott / az éj s tömör közeggé összeállt” (Elégia). Emlék című verse merész hasonlatok sorozata — a lelki tulajdonságokat, elvont fogalmakat tapint­ható érzékletességgel ragadja meg: „kedvem mint ázott zászló vászna lóg”; „mint tanyán subát a számadó, / fülig húzom magamra a magányt”; s még ez a különösen vidékies képzetek-30

Next