Alföldy Jenő: Kálnoky László - Kortársaink (Budapest, 1977)

Lázas csillagon

A humánum, a politikai motívum, s a „kiállás” tehát nem hiányzik a műből. És csak fenntartással fogadhatjuk el Kemény Simonnak azt a véleményét is, hogy a ,»klasszikus nagyok” hatása nem érződik a versen. Az-biztos, hogy az elő­dök hatása nem „nyomasztó”, de kérdés, az idős Kemény Simon mennyire ismerte — és ismerte el — József Attila költé­szetét, aki a negyvenes években átvette Baudelaire és Koszto­lányi szerepét a még mindig fiatal Kálnoky ösztönzésében. Vas István is felhívja figyelmünket: „A Szanatóriumi elégia [. . . ] hatalmas íve már nem annyira Baudelaire, mint inkább József Attila módszerével épült.” A József Attüa-reminiszcenciák között üyen példákra bukkanunk: A félelem felém hiába is lopódzna, nem fogom görbülő gerinccel, szolga módra kérlelni a könyörtelent. (Vö.: „Szabad ésszel nem adom ocsmány / módon a szolga ostobát”, Ars poetica; A lét reménytelen. Sötét a szív magánya, bár mélyén olvadt érc hévül, de sziklarétegek zárják el, s mint a bánya, nem mutatja, mit rejt belül. Titkom sem él tovább, ha megszűnik személyem. A tárna összedől, és kincsei a mélyben maradnak menthetetlenül. (Vö.: „Ha beomlanak a bányát / vázazó oszlopok, / a kincset azért a tárnák / őrzik és az lobog. / És mindig újra nyitnák / a bányászok az aknát, / amig szívük dobog”, Alkalmi vers a szo-47

Next