Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi Nyelvművelő Konferencia anyaga (Budapest, 1960)
Az irodalmi nyelv kérdései
302 Európában Aquinói Szent Tamás nem volt elérhetetlen távolságban az egyszerű paraszttól. Mert szilárd és egységes világnézeti alap volt. A feudális Kínában, ahol a feudalizmus bizonyos sajátságok következtében rendkívül szilárd és tartós volt, olyan kultúra alakult ki, amelyen belül a parasztot a filozófustól megint csak nem választotta el olyan „világ”, mint amilyen ma választja el egyik embert a másiktól. Ha a szocializmus világnézete magától értetődő, feltételes reflexe lesz a gondolkodásnak, akkor a specializálódás vagy az egyéni szellemi képességek következtében fennálló nagy differenciák nem lesznek már olyan „végzetesek”. —Abból, amit Zolstai elvtárs mondott, azt látom igazolva, hogy a mai kor irodalmához elsősorban nem a kis formai jegyeknek az újdonsága, hanem a stílus sztatikái erejének az újdonsága méltó. A tőle idézett Kosztolányi-mondatnak is iszonyatos sztatikái ereje van. Én is azt gondolnám, hogy újszerűén kell írni, de az újszerűség nem a kisplasztikában, hanem a nagy sztatikában kell. — Gáldi elvtárssal egyetértek: nagyon sok dolog, társadalmi tényezők, egyéni sors stb. determinálja végül is az ember stílusát. Azt a stílust, amely az ő egyéni sajátossága. Azért annyira nem mennék a spontaneitás dicséretében,—biztosan ő sem megy, de talán félreérthető, amit mondott. Minden író végül is „öröklétre” törekszik, és amit ma a máról mond, nemcsak tartalmában érvényes igazságnak, hanem formájában is érvényes szépnek szeretné hinni. Itt adhat a nyelvészet komoly segítséget. Én ugyanis hiszem azt, hogy a nyelvészet megfelelő tudományos felkészültséggel rendelkezik, és a nyelv fejlődésének az irányát — persze nem egyedül és nem elszigetelten az egyéb társadalomtudományoktól —, de valamelyest mégiscsak előre láthatja. Nagyjában és egészében tud adni tehát tudományos eligazítást. Komoly segítség volna ez nemcsak az irodalomnak közvetlenül, hanem az irodalmi ízlés alakításának, általában az ízlés nevelésének is. Itt volna a lehetőség arra, hogy a nyelvészek közvetlenül beleszóljanak, sokkal erősebben, mint eddig, az ember formálásába, és a nyelvészet több legyen, mint úgynevezett segédtudomány.