Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi Nyelvművelő Konferencia anyaga (Budapest, 1960)
Megnyitó ülés
11 illeszkedő megoldásokat. Németh László épp a szovjet regények fordítása közben döbben rá, hogy Kosztolányi purizmusa valójában a nyelv természetes fejlődési és bővülési igényeivel szegült szembe. Míg az orosz nyelv nagylelkűen tárva-nyitva állt a társadalmi és technikai újságok számára, s rugalmasan idomult a forradalom teremtette történelmi helyzetekhez anélkül, hogy nemzeti mivolta legkevésbé is csorbult volna, minálunk inkább valamely szűkös óvatosság honosult meg, ami ugyanoly elszürküléshez is vezethetett volna, mint aminő a francia nyelvet fenyegeti minduntalan a XVII. század klasszicizmusa óta. Mi a helyzet ma, a szocializmus építésének korszakában? Anyanyelvűnk helyzetének vizsgálói megállapíthatják, hogy igen sokrétű, bonyolult, sőt tarka nyelvi anyaggal van ma dolgunk. Ebben az anyagban értékes és selejtes elemek egyaránt akadnak. A város nyelve, az ipari negyedek és a hivatalok nyelvhasználata keveredik a faluéval. Melyiket kell előnyben részesíteni, melyiket kell vezető szerephez juttatnunk? Vannak elméletek, melyek a falusi, a paraszti nyelvnek egyeduralmát hirdetik, de ezek — elsősorban Veres Péter elgondolásaira célzok — éppoly veszélyesek, mint kivihetetlenek. És hasonlóképp tévutakra vezetnek azok az elméletek is, melyek a városi nyelvet, minden kinövésével és torzságával, irányadó normává kívánják avatni. Kétségtelen, hogy mai beszélt és irodalmi nyelvünk éppannyira átalakuló, mint társadalmunk is. Ez az átalakulás sok újat és feledettet, sok színeset és jellegzetesét is hoz magával. Nyelvművelő tudományunk feladata, hogy a társadalmi valóságra függesztve szemét a marxista dialektika alkalmazásával a követendő utat kijelölje. Azok, akik a mostani konferencián a természettudományos és technikai nyelv fejlődési irányairól nyújtanak majd adalékokat, napjaink nagy történelmi folyamatairól, szocialista iparosodásunk, kulturális és technikai forradalmunk jelenségeiről is hírt adnak. Mi szerepe lehet a szocialista ország nyelvének kialakításában az irodalmi nyelvnek ? Adhat-e segítséget a jelen, a közelmúlt irodalmának a nyelve? Régi tapasztalat, hogy az irodalmi és a beszélt nyelv kölcsönhatásban van. Egyik táplálja, sugallja a másikat. Az irodalom néha kialakít olyan szintéziseket, melyek a beszélt nyelv fejlődési irányát megszabják. Ilyen szintézis volt valamikor a Petőfié. Ha korunk magyar irodalmán végigtekintünk, két hasonló rangú szintézist láthatunk. Egy lírait és egy prózait. Az egyik József Attiláé, a másik Nagy Lajosé. Mindkettőben a városi és a falusi nyelv sajátos ötvözete jön létre, mindkettő mögött ott van a szocialista forradalom valósága, ha néha mégoly közvetett formákban is. József Attila vers-nyelve éppúgy táplálkozik a „Toldi szereimé”-bői, mint az ősköltészetből vagy a pesti gyárnegyedek beszédéből. Nagy Lajos szikár, szigorú nyelve pedig megtisztítva, klasszikussá egyszerűsítve használja a táji és a városi sajátosságokat. Mindketten egy társadalmi és egy nyelvi forradalom és átalakulás jelzői, előhírnökei. Érdemes lenne tanulmányoznunk és hasznosítanunk művüket azzal a célzattal, hogy szocialista társadalmunk és országunk anyanyelvi fejlődése elé az irodalmi nyelv példáit is odaállíthassuk. Az irodalmi nyelv ily példái, párosulva a marxista nyelvtudomány vizsgálódásaival, történeti elemzéseivel és törvényalkotásaival, bizonyára hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a szocializmust építő ország nyelvisége tisztán és helyesen alakuljon ki. Ehhez bizonyára ez a konferencia is jelentősen hozzásegít majd bennünket.