Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi Nyelvművelő Konferencia anyaga (Budapest, 1960)
Az irodalmi nyelv kérdései
297 szót vagy kifejezést, melyet még nem szentesített az irodalmi nyelvhasználat: tülköl a gyár (ÖM. II, 248), éjjeli munkás (ÖM. II, 268), malteros kéz (ÖM. I, 28), sín, talpfa (ÖM. 1, 25), gyárbörtön dús füstje” (ÖM. I, 53), gyár szürke gyászfala (uo.) stb. Amint túl van a költő a pályakezdő évek első kísérletein, az irodalmi hatások, a paraszti földműves világból vett képek, hasonlatok közé már beledübörög, belezúdul (szintén az ő szavai) a modern technika, a modern városi élet egy-egy motívuma. 1922 végén a Proletárok című versében már ezt olvashatjuk: „Ma nektek tornyozó akaratból ekhózok öblös meg j forró szívemmel, j Mert valaki belém kovácsolta végtelen szeretet meg el nem csüggedés zengő acélját j és a neki fohászkodások és a nekikeserülések | tajtos csöppjeit is belém injekciózta.” (ÖM. I, 69.) 1923-tól már egyre gyakrabban, egyre sűrűbben kapnak helyet verseiben az ilyen városi és munkáséletből vett szavak és képek: mozdonyaink szálló dübörgése (ÖM. I, 76); ,,nem sáppadsz el, ha szűkös este int, | hogy kis rikkancs fiad vérébe jajgat. | . . . . [ ó meg ne lásd az ólom-öklü kínt” (Ad sidera. ÖM. I, 83); ,,gyárfüst ölelt át lomha földszagot,” (ÖM. I, 159); műhelybörtön, bősz anarkia, „dübörgő gépváros zúgó agyam” (ÖM. I, 101—2); stb. De sorolhatnánk egymás után a példákat. Hely és idő hiányában azonban meg kell elégedni annak megállapításával, hogy 1925-ig legtöbbször expresszionista, később szürrealista képekben megtalálható költeményeiben a lüktető nagyváros: ,,Vonatok dübörögve érkeznek, indulnak, | gyárak ijedten vonítanak, | kormos tetőket kormoz az este, | rikkancs rikolt ívlámpák alatt, I kocsik szaladgálnak összevissza, | villamosok csengetnek nagy körmenetben, [!] | Transzparensek ordítják hogy: vak vagy,' mellékutcákba ballagó falak | visszalobogtatják a plakátot, | . . . . j hallani, hogy sikoltanak a néma hivatalnokok, | a hazatartó munkások lassú lépéseit, I . ... I zsebtolvajok csuklóinak puha forgását” (Szép nyári este van. 1924.: ÖM. I, 187). Ugyanúgy megtalálható a falu, a természettudományos világszemlélet, a politikai élet minden fontosabb szava a baktérium-tói, sőt az atom-tói kezdve a tőkés haszná-n, a sorba állás-on, a nők manikűrözött méregfogá-n, a lövészárok-on, a pályaudvar-on, a mozi-n, autó-n, rendőrön, biplán-on keresztül egész a kozmosz-ig, beleértve az olyan, szinte banális kifejezéseket is, mint „előbb-utóbb úgyis meg kell bolondulni”. A versek szókincsén, kifejezéskészletén szinte lépésről lépésre figyelemmel kísérhetjük József Attila világnézeti, világszemléleti fejlődését. E korai verseiben a stílus élénkítésére, szemléletesebbé tételére leginkább hasonlatban használja fel ezeket az elemeket. Például 1921—1922: „Ám Holdsugára a színek e fönséges fakadásá|ban is némán, halványan ballag, mint éjjeli munkás, \ ki az átvirrasztott éjszaka után otthona felé ügyekejszik, szerettei körébe” (Hajnali vers: ÖM. II, 268); 1923: ,,Dübörgő gépváros zúgó agyam” (A kozmosz éneke 4.: ÖM. I, 101), „Gondom földörögő tankja alatt a föld, | Meddő nemzetem hadd nyögje dühödt vasát” (Harc a békességért: uo. 113); „Lelkem, gépvezető, hajdan időn kapás, j föl ne hányd sorodat: nagy proletárt sor” (uo.). — Nagyon gyakran azonban már leírásokban is helyet kapnak: „Keményderékú gyárbörtön dús füstje | nagy kedvvel száll a piszkos égre föl. I .... I Ráomlik a gyár szürke gyászfalára, | fátyolt terít az izzadt munkásvállra” (A füst: ÖM. I, 53). Hogy további verset is idézzek, hasonló a helyzet a „Nyári délután a szobában” című versben is (ÖM. I, 15).