Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi Nyelvművelő Konferencia anyaga (Budapest, 1960)

Az irodalmi nyelv kérdései

299 bériről, I hamar megfáradt férfiről, | az asszonyok jó vériről!” (Munkások kórusa: ÖM. I, 314); „Arcomat olajtól haraggal | hányszor törültem zsák­darabbal! I és nyálkás kosarakkal jártam. | Engedd, hogy fátokat fölvágjam.” (Az édesanyjához: ÖV. Bp., 1956. 276); „A küszöbön a vashabú vödör, — | szeresd a lányt, ki meztéláb söpör, | a szennyes lé lapulva árad el, | tajtékja fölgyűrt karján szárad el” (Medáliák 7.: ÖM. I, 345); — 1929: „Mint bő pa­rasztleányok I szoknyába suttyant adomája, | elszállsz az ég alól, vagányok \ félig lúdtalpéi Attilája” (Két keserves: ÖM. II, 8); stb. — Az 1930—1937. évek legszebb példáit az Anyám, Áradat, Párbeszéd, Szocialisták, Lebukott, Munkások (1931.), Eső, Mondd mit érlel, Külvárosi éj“ (1932.), „A város peremén”, „A tőkések hasznáról” (1933.), Mama, Iszonyat, (1934.) című versek megfelelő részleteit már nem is kell idéz­nem, annyira közismertek. — Természetesen a mindennapi élet szókincsén, képein, kifejezésformáin kívül más világnak a képeit is idézi József Attila. „Osztás után” című versében például kártyás-kifejezéseket találhatunk: „A kártya ki van osztva Reszketünk, | . . . | bubik, királyok, dámák jelmezé­ben I s szótlanul várjuk, mit tesz végzetünk. | . . . . | a gyönyörű sikert, mely megvan bennünk, | ki tudja-e a végzet licitálni.” (ÖM. II, 186.) Ebben a korszakban az „új” szókincs már nemcsak a munkásosztály helyzetét, forradalmi hangulatát festő realista képekben, reális leírásokban kap helyet egyszerű, közvetlen, de szép művészi stílusban, hanem szerves részévé válik egész költészetének (vö. Révai: Kortárs II, 803—21). Költészetébe „mint fémbe a savak” végérvényesen, kitörölhetetlenül belemaródott ez a szókincs. Azt hiszem, ennek bizonyítására nem is kell példát idéznem, hiszen József Attila legismertebb verseit kellene felsorolnom. Megjegyzem, József Attila stílusának egyszerűsödésével kapcsolatban rendszeresen vers­formáinak egyszerűsödését szokták emlegetni. Nem tudom, megvizsgálták-e nyelvének, szókincsének, mondatszerkezeteinek, képeinek egyszerűsödését, és azt, hogy hogyan kapcsolódik ez az egyszerűsödés például 1931-ben a Pár­beszéd című vers dübörgő hexametereivel vagy az Áradat felező nyolca­saival stb. Hogy milyen művészi módon olvasztja be ezt az „új” szókincset nyel­vébe, azt hiszem, nem kell több példával illusztrálnom. De hogy milyen mértékben történik az új szókincs felhasználása, annak bemutatására hadd idézzek néhány számadatot. A „Külvárosi éj” (1932.) című kötetben a költő a tulajdonnevekkel és a formaszókkal együtt összesen 1165 szót használ. Ebből új, versben szokatlan kifejezés, szó 140, tehát több, mint a kötet teljes szóanyagának tizedrésze. Meg kell jegyeznem, hogy a szókincs vizsgálatához néha az is érdekes lehet, hogy mit nem vesz át a köznyelvből a költő. A köznyelv és irodalmi nyelv egymásra hatásának ilyen átfogó jellegű vizsgálatánál azonban nemcsak a szókincset kell megvizsgálnunk, hanem ezen túlmenően a többi nyelvi elem (szóhasználat, mondatszerkezet, állandó jellegű szókapcsolatok, fordulatok, frazeológiai egységek stb.) felhasználá­sát is. Ugyancsak nem szabad elfeledkezni egy-egy költő, író nyelvének vizsgálatakor a nyelvi eszközök stilisztikai felhasználásának megfigyelésé­ről sem. Itt pemcsak a szokásos stilisztikai vizsgálatokra (verselemzés

Next