Aradi Nóra (szerk.): Magyar művészet, 1919-1945. 1. - A magyarországi művészet története 7/1. (Budapest, 1985)
A kor művészetének fő áramlatai
VII. SZOCIALISTA TÖREKVÉSEK Vers, eredj, légy osztályharcos! a tömeggel együtt majd felszállsz! ... József Attila: Szocialisták (1931) Ha az ellenforradalmi korszak hazai művészetének áttekintésekor szocialista törekvésekről beszélünk, jogosan merülhet föl az a kérdés, hogy szabad-e és célravezető-e művészettörténeti jelenségek osztályozására világnézeti vagy egyenesen politikai kategóriákat alkalmazni? A minden műalkotásban nyíltan vagy rejtetten jelenlevő világnézeti meghatározottság vajon olyannyira fontos összetevője-e a művek tartalmi struktúrájának, hogy az ennek alapján való osztályozás valóban egynemű és zárt jelenségcsoportok elkülönítését teszi lehetővé? Szélesebb időszakokra kitekintő művészettörténeti perspektívában vizsgálva a feltett kérdéseket, azt tapasztalhatjuk, hogy nem minden korszakban és nem mindenhol érvényesült a jelzett meghatározottság olyan súllyal, hogy a szaktudományi osztályozás alapját képezhetné. Leegyszerűsítve a problémát, úgy is fogalmazhatunk, hogy a művészeti alkotások világnézeti aspektusa csak akkor döntő jelentőségű összetevő, amikor az nemcsak a művek témaválasztását befolyásolja, hanem tartalmi struktúrájuk meghatározó elemévé is válik. A 20. század első harmadában, és elsősorban Kelet-Közép-Európában viszont azt tapasztaljuk, hogy a terjedő szocialista eszmékhez való viszony olyan jelentőségű állásfoglalási kényszerré vált, melynek szakadatlanul erősödő hatását a művészettörténeti fejlődés is szembetűnően tükrözi. Ennek figyelembevételével az általunk tárgyalt időszak hazai művészetében — különösen a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, a KMP megalakulását és a Tanácsköztársaságot követően — feltétlenül indokolt és helyes szocialista művészetről, illetőleg szocialista művészeti törekvésekről beszélni. E törekvések kialakulásának és megizmosodásának feltételeit a megalkuvástól mentes, igazi munkáspárt, a proletárdiktatúra elbukása ellenére is jelenlevő kommunista mozgalom léte teremtette meg. Ez a láthatatlanul is ható erő volt annak biztosítéka, hogy a korábbi — a szocialista gondolatkörhöz többnyire csak témaválasztásukkal kapcsolódó — művészeti terméssel ellentétben a húszas évek során egyre erőteljesebben bontakoztak ki a tartalmukban is szocialista, sőt kommunista eszmeiségű törekvések. Magyarázatra szorul az a megfogalmazás is, hogy miért beszélünk az ellenforradalmi korszak szocialista művészeti termésével kapcsolatban irányzatokról, illetve törekvésekről. Egységes világnézeti tájékozódást feltételezve, látszólag a fentiekkel ellentmondó megállapítás különböző profilú művészeti törekvésekről beszélni. Valójában azonban — az azonos tájékozódási pontok feltételezése mellett is — létezhetett a művészi magatartás különbözőségeiből adódóan olyan szabad mozgástér, melyen belül a legkülönbözőbb alkotói viszonyulások és ikonográfiai-stiláris útkeresések képzelhetők el. Ennek megfelelően azt tapasztaljuk, hogy korszakunkban a szocialista művészek alkotásai — mind világnézeti kiindulópontjuk eltérő árnyalatai, mind pedig stiláris tájékozódásuk különbözősége alapján — plasztikusan elváló és esetenként egymással is szembekerülő csoportokra bonthatók. 490