Aradi Nóra (szerk.): Magyar művészet, 1919-1945. 1. - A magyarországi művészet története 7/1. (Budapest, 1985)
A kor művészetének fő áramlatai
BÁN BÉLA Bán Béla (1909—1972) a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula növendéke volt, és már 1928-ban kapcsolatba került a munkásmozgalommal. Előbb az MTE, azaz a Munkás Testedző Egyesület, majd a 100% szavalókórusa voltak mozgalmi útjának állomásai. A művészcsoport idősebb résztvevőit is megelőzve vált a KIMSZ, majd az illegális párt tagjává. Az 1933-ban alakult kommunista sejtnek ő lett a kerületi összekötője. 1932—1934 között a fotomontázs-csoport munkájában is részt vett, annak vezetőjével, Révai Dezsővel már korábban is volt kapcsolata a munkás sportmozgalomban. 1932—1935 között az illegális röplapok és sajtótermékek egyik legtermékenyebb illusztrátora volt. Ebben az időszakban mást jóformán alig alkotott. A csoport festőinek többségéhez hasonlóan Bán Béla stiláris kiindulópontja is a kubisztikus, konstruktív-szerkezetes komponálásmód volt (Mintázóállvány, 1933). E kissé merev, szigorú nyelvezet oldódása során Bán fokozatosan jutott el jellegzetes és félreismerhetetlen egyéni grafikai stílusához, mely annyira karakterisztikus, hogy még a szándékosan rejtőző illegális röplapokon is azonnal felismerhető. Bán új kifejezésmódjának lényege, hogy nála az erőteljes és dinamikus fekete vonalháló rácsszerkezetének szigetszerűen üresen hagyott fehér foltjai is tudatosan komponáltak, és egymásra vonatkozásukban külön életet is élnek. A kompozíció tehát a pozitív és negatív foltrendszer sajátos, komplementer mozaikjából áll össze. A külön élő részelemek jóformán csak a néző aktív közreműködésével szintetizálódnak. A művész linóleummetszeteken és tusrajzokon szinte azonos módon alkalmazta e sajátos módszert. 1936 után, amikor a művészcsoport kommunistáinak illegális feladatai megszűntek, Bán számára is lehetővé vált a bátrabb kísérletezés és a már kizárólag művészi célú feladatok megoldására való fokozott összpontosítás. Érdekfeszítően példázza az alkalmazott grafikától az autonom kifejezésmódhoz vezető átmenetet az a linóleumba metszett, 12 lapos illusztrációsorozat, melyet József Attila Eszméletciklusának inspirációjára készített a művész 1938 körül. A versciklus költői képeihez erősen kötődő kompozíciók még sokat őriznek az illegális röplapok szigorúbb nyelvezetéből, ugyanakkor érezhetően felfokozódott a lapok dinamikus expresszivitása, és csírájában már a művész következő korszakára jellemző, szürreális látásmód jelentkezését is érezzük a metszetek egyre nehezebben felismerhető, a szemlélő fantáziáját aktív közreműködésre késztető, lebegő-vibráló absztrahálási módjában. 1937 után Bán Béla egyre szorosabb kapcsolatba került az Ámos házaspárral, és munkássága szervesen illeszkedett a nemzetközi szürrealizmus sajátos hazai változatának kiművelésén munkálkodó szentendrei művészkör törekvéseihez, annak egyik egyéni hangú és egyenrangúan erőteljes szólamaként. Az 1939—1942 között tetőző új alkotóperiódusának jellegzetessége, hogy a korábban festményeiben is grafikus látású művész palettája új barátainak hatására váratlanul megszínesedett. Bár kiindulópontjukban művei továbbra sem szakadtak el a felismerhető látványtól, a gazdag szimbólumkészlet és az élővilág összes létformáinak alapelemeiből építkező, ezek áttűnéseivel is bátran élő, biomorf formavilág válik uralkodóvá víziószerűen tünékeny, asszociációgazdag és színekben tobzódó festői nyelvezetében. Többértelműség, a sejtett összefüggések képlékeny megérzékítése, a továbbgondolásnak szabad teret engedő, izgató nyitottság és az emberi képzelet határait meghaladó, borzalmas háborús valóság infemális mélységeinek kegyetlen realitású érzékeltetése találkozik Bán Béla megdöbbentő festői-emberi vízióin. A Szendergő (1939) monumentális nőalakja Derkovits gondtól nyomasztott asszonyalakjainak elvontságában is konkrét, lenyűgöző erejű újjáteremtése. Az 1941-ben festett Hazatérők ugyancsak utal a derkovitsi 923 előképre, valójában azonban a háborús pokol közepette a béke hétköznapjainak visszaálmodását fejezi ki. A Virágember című grafikán, mely a 18 művész 48 rajz című válogatásban jelent meg, tetten érhetjük Bán sajátos módszerét az organikus motívumvilág többrétegű jelentést hordozó alkalmazására. Az 1942-es Vasas székházi kiállításon bemutatott Háború cimű freskóterv variánsai viszont azt bizonyítják, hogy a szürreális, viziószerű kifejezésmód politikai jelentésű téma mozgósitó erejű közvetítésére is alkalmas. A nyílt világnézeti állásfoglalás elől műveiben látszólag visszahúzódó Bán a kommunista irányítású függetlenségi mozgalom harcának tetőpontján vállalta a Rózsa Ferenc által szerkesztett illegális Szabad Nép, a párt új központi lapja fejlécének grafikai megtervezését. Az 1942 nyarán a kommunisták 559