B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Szabolcsi Mikls: József Attila korának világirodalmában
példa akad a politikai időhatárok szerinti tagolásra, és ennek keretén belül a két világháború közti időszakot általában külön egységnek tekintik (1917-es vagy 1919-es kezdettel). Véleményein szerint azonban az elmúlt 80—100 év európai irodalomtörténetét az eddigiektől eltérően kell periodizálnunk: a századvég, tehát a „realizmus felbomlása” vagy „dekadencia” után, általában az avantgarde indulásával kezdődően, tehát kb. 1900-tól 1930-ig tart egy periódus. Egy következő világirodalmi periódus pedig 1930-tól nagyjában 1960 körűiig terjed; a jelen pedig 1960—65 után kezdődik. Természetesen az irodalmi korszakok összetett, differenciált egységek, határaik nem egy időpontot jelölnek, folyamatos átmenettel kezdődik egy időszak — és nem feledhetjük a regionális különbségeket sem, amelyek egy-egy időhatárt odábbtolnak. De még ilyen fenntartásokkal élve is kirajzolódik egy, nagyjában a harmincas évek elejétől kezdődő és két évtizeddel ezelőtt lejátszódott önálló időszak képe. A megelőző, tehát a századelőtől 1930-ig terjedő időszak jellegzetességei: egyrészt a tradicionális, mondjuk így: klasszikus iskolák továbbélése új erőre kapása, új változatai — köztük főleg a realizmus modernebb változatainak keletkezése; másrészt a század elejétől fogva az avantgarde hullámok, áramlatok egymást követő sora. Még pontosabban: a tovább élő tradicionális irányok, az avantgarde törekvések és mellettük posztszimbolista és neoklasszicista áramlatok hármassága jellemzi ezt a korszakot. Az első világháború és az azt követő forradalmi időszak következtében van változás írók és irodalom körülményeiben, de az alaptörekvések, új magatartások és új formák, a legnagyobb áramlatok áthúzódnak az egész perióduson. A 20-as évek elejének világirodalma lényegében folytatja a 10-es évekét, újabb kifejezőeszközökkel és új technikai körülmények közt. A 20-as évek közepének „neo-frivol” hulláma, a háború utáni konszolidáció kifejezője, még beleillik az előző korszak képébe — ám a 20-as évek vége valóban új minőséget jelent, az „új lárgyiasságnak” vagy „új objektivitásnak” nevezett irányzatköteg már egyfajta átmenet. De a lényeges, jellegadó változás a világirodalom nagy áramlataiban véleményem szerint 1930 körül kezdődik, és az 1930 körül kialakult irodalmi-poétikai konvenciórendszer, a lényegesebb áramlatok, törekvések struktúrája, sőt a közönség „elvárás”-horizontja is (1944—45- ben bekövetkezett kisebb változásokkal) lényegében 1960-ig érvényesül, és csak ez időtől találkozunk valóban új fejleményekkel. Mi jellemzi ezt az 1930 körül induló új világirodalmi szakaszt? Hadd kezdjem egy Sartre-idézettel: „1930-tól kezdve a világválság, a nácizmus uralomra jutása, a spanyol polgárháború eseményei kinyitották szemün-10