B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Bókay Antal: Verstípus és lírai kifejezésmód József Attila kései költészetében
veszi a szubjektum—mű-objektum aktív viszonyt is. A szerző szempontjából egészen egyszerűen azt lehet mondani, hogy van egy olyan szubjektum, aki sajátos módon (a három münem szerint) láthatja, teremtheti meg a nyelvi közegben megjelenő lehetséges világot. Egyfajta konstrukciós szempontról, „makrolátópontról”, vagy Ingarden szavával „tájékozódási centrum”-ról3 van szó, mely a mű létének egyik meghatározó mozzanata (a látópont ilyen értelmezése Lotmannál is megtalálható4). Ez a látópont rögzíti egyrészt azt, hogy a szerző milyen magatartást vett fel a mű által objektivált lehetséges világ teremtése közben, másrészt azt, hogy az olvasó — az irodalmi konvenciók, a megfelelő értelmező „érzék” alapján — milyen magatartást mutat a mű elsajátítása során. Elképzelésünk műközpontú, de nem műimmanens, mert túlmegy a mű nyelvileg adott objektivitásán, ugyanakkor a látópontot mint projekciót értelmezi. Kiindulópontja mindig az irodalmi mű, egyrészt potenciális eredményként (az alkotónál), másrészt tényleges kiindulópontként (a befogadónál). A szubjektum bevezetésével tehát nem egy tényleges, empirikus elbeszélőt vettünk fel a rendszerbe, hanem a műből rekonstruáljuk annak a szubjektív elvnek a meghatározóit, amely többé-kevésbé a tényleges szubjektum—objektum-viszonyban is felfedezhető. A sajátos látópont projekciójának bevezetése annyiban haladja meg a müvet, hogy aktív, alkotó szerephez juttatja a mű társadalmi létét, vagyis egyáltalán a létét (genezisét és érvényességét) meghatározó művészi (alkotói és befogadói) magatartástípusokat. Ez utóbbiakat pedig természetesen megelőzik és követik, körülfogják és közvetítik a társadalom különböző cselekvésszféráiban létező magatartáskonvenciók, ontológiai érvényű és általánosságú attitűdök. A „makrolátópont” ilyen értelmezése természetesen általánosabb probléma, mint amiről e dolgozat szól, jóval több mint a három irodalmi münem egyik alkotója. Voltaképpen az ember—világ, az irodalom esetében az ember—mű-világ-viszony modalitásának formája és minősítése (definíciónkban a hangsúly a viszony kategórián van, mely a két mozzanat közvetítettségét jelzi). Visszatérve konkrétabb problémánkra, minden mű esetében feltételezhetjük azt a meghatározó szerepű kettősséget, hogy mindig megvan a szemlélet modusa, a világ létrehozásának és átélésének hogyanja és az 3 Roman Ingarden: Az irodalmi műalkotás. Bp., 1977. 236. 4 Jurij Lotman: The Structure of Artistic Text. Michigan, Slavic Contributions, Ann Arbor. 1977. 265—269. 128