B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Németh G. Béla: A klasszikus óda megújításának mesterpéldája. József Attila: A Dunánál
követő műfaji változat ez, mely akár a tradicionálisát leginkább ellenző irányokat is nemcsak önmaguk klasszicizálására készteti, de a nagy, öröklött példaképekhez is, gazdagodni vágyó tanítványként, kormányozza vissza. S olvashatjuk e műfaj jellemrajzában azt is, hogy következetesen kettős karakterű vers ez, mely 1. az érzelem erejével emeli mind föllebb s föllebb a gondolatot, s a gondolat fegyverével köti mind feszítőbbre az érzelmet; mely 2. a személyes érdek jelenlétével hevíti át az általános értelmet, s az általános értelem erejével rendezi tiszta arányú renddé a személyes érdeket, s mely 3. a hangulat gyöngéd bensőségességét az alkotott erkölcsi magatartás magasztosságába viszi, ragadja, az erkölcsi magatartást viszont a hangulat intimitásával hozza a lírai bensőségesség körébe vissza. A Hazám és A Dunánál tehát, úgylehet, valóban klasszikus példaképei e műfajnak, mert róluk mind e tulajdonságokat (s annyi társukat) kézikönyv nélkül is leolvashatja a figyelmes olvasó. A Dunánál különösen kínálkozik egy klasszikus óda modern megvalósulásának megmutatására. A Dunánál 1 A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. Alig hallottam, sorsomba merülten, hogy fecseg a felszín, hallgat a mély. Mintha szivemből folyt volna tova, zavaros, bölcs és nagy volt a Duna. Mint az izmok, ha dolgozik az ember, reszel, kalapál, vályogot vet, ás, úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el minden hullám és minden mozdulás. S mint édesanyám, ringatott, mesélt s mosta a város minden szennyesét. És elkezdett az eső cseperészni, de mintha mindegy volna, el is állt. És mégis, mint aki barlangból nézi a hosszú esőt — néztem a határt; egykedvű, örök eső módra hullt, színtelenül, mi tarka volt, a múlt. 164