B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Németh Lajos: József Attila művészettörténész szemmel
színek költői jelentéséről Verlaine költészetében címen.1 Hivatkozhatunk emellett Baudelaire költészetére is, nála sem hat illetéktelen beavatkozásnak, hogy költészetét a képzőművészet szemszögéből is szemügyre veszik, mint tette többek között W. Drost L’inspiration plastique chez Ch. Baudelaire2 vagy G. Hebs: Die Landschaft in Baudelaires ,.Fleur du Mal”* című tanulmányában. Még egyértelműbb és jogos a művészettörténeti megközelítés a praeraffaeliták esetében.4 Persze korántsem véletlen, hogy a rögtönzött példák mind a szimbolizmus formaköréhez tartozó költőkre vonatkoznak, hiszen náluk tudatos program volt a szünesztézis. Az is magától értetődő, hogy a szellemtörténeti iskola összevetései pedig az azonos korstílust képviselő költők és művészek stíluskoncipiálása, analóg metaforarendszere, stilizálási módja között vontak párhuzamot, hiszen a kor- vagy iskolastílus szükségképp a konkrét müvektől elkülönülő szellemi entelecheia, amely bizonyos fajta formalizációt jelent, s mint ilyen, alkalmas az interszemiotikai transzpozícióra. Azok a szemiotikái kutatások is, amelyek a képet „texte figuratif’ként és „systéme de lecture”-ként értelmezik, és az irodalmi, illetve képzőművészeti mű percipiálásában és interpretációjában a discoursparcours analógiáját keresik, ugyancsak a barokk és a klasszicizmus művészetében találtak gyümölcsözően elemezhető müveket, mint példázzák L. Marin remek tanulmányai. Végül pedig nemcsak gyümölcsöző, hanem nélkülözhetetlen is a verbális és vizuális jelentések, szintaxisok, tartalmi és formai motívumok, patronok összevetése azoknál a költőknél, akik egy személyben képzőművészek is — vagy fordítva—, mint példázza Michelangelo, Blake vagy nálunk Kassák és Kondor, vagy azoknál a költőknél, akiket különösen vonzott a képzőművészet, esetleg maguk is írtak művészeti kritikát, mint tette Ady Endre. Vajon József Attila költészeténél is jogos a művészettörténeti megközelités, valamiféle képzőművészeti összevetés, vagy ez szükségképp kimerül bizonyos formális párhuzamok, a történeti szituációból fakadó rokon vonások puszta konstatálásában? Kétségkívül az előbb említett példák rá nem érvényesek. Azok a stílusmeghatározások, melyek ' K. A. Knauth: Die poetische Bedeutung der Farbe in Verlaines Lyrik. Bonn. 1966. 2 Gazette des Beaux-Arts, 1957. 321—336. 3 Heidelberg. 1953. 4 Sl. M. Henderson: A Study of Visualized Detail in the poetry of Tennyson, Rossetti and Morris. (Diss.) Univ. of Wisconsin. 159. 212