B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Tamás Attila: A tárgyi világ megjelenítése József Attila költészetében
Majd mindinkább magáénak érezve a reszkető fényvillanásokat, részben személyes, részben egyetemes vallomás szavaira vált át: semmicske borzongása átjár, — az én furakvó lelkemet is megrezgeti vergődése, én is szállnék s szállna az ág, a ház, a szalma, felhő és e sok egymáshoz kötött világ! Magában az életképfestésben s abban a körülményben, hogy a leíráshoz a költő gondolati-érzelmi reflexiókat kapcsol, még nem lenne semmi új; az objektívbői szubjektívbe (vagy szubjektív-általánosba) történő átkapcsolás régről ismert költői eljárás. Határozottabban egyéninek mutatkozik viszont ebben a versben is a középrész (kb. a 3—4. versszak), ahol is nem észlelünk átváltást, hanem viszonylag pontos külső leírás* és személyes átélés, tárgyi megjelenítés és sajátos jelentéssugallás együtt, illetve teljesen egymásban, egymást áthatva van jelen. Nem valamilyen távolról párhuzamban álló külső és belső jelenségsor közt ver itt hidat a lírikus — előbb az egyiken, utóbb a másikon haladva —, hanem olyan prizmát alkot művének soraiból, melyen át a kettő egymástól el nem választhatónak mutatkozik. Nagyjából ilyen a Szappanosvíznél súlyosabb Sárga füvek is, mely rövidségének köszönhetően egészében idézhető — ha elemzésére már nincs is lehetőség, csak az előbb tárgyalt verssel itt-ott mutatkozó párhuzamaira lehet utalni, pl. a vízmotívum, a tehetetlenségérzés és szabadulni vágyás rokonságára. Sárga füvek a homokon Csontos öreg nő ez a szél A tócsa ideges barom A tenger nyugodt, elbeszél Dúdolom halk leltáromat Hazám az eladott kabát Buckákra omlott alkonyat, Nincs szivem folytatni tovább Csillan a nyüzsögő idő Korallszirtje, a holt világ A nyirfa, a bérház, a nö Az áramló kék égen át 24