B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)

Szigeti Lajos Sándor: Hiánytudat és teljességigény József Attila költészetében

egyúttal azt is jelenti, hogy ha legszemélyesebb élményeiről ír is, a teljes emberi léttel — illetve hiányával — néz szembe s megfordítva: például amikor osztálya egészének történelmi-társadalmi létét igyekszik átélni, az éppen olyan személyes élményeként jelenik meg, mint a gyerekkorban elszenvedett verések emléke, szeretetlensége, árvasága. A személyes sors egy-egy mozzanata így szimbolikussá válik költészetében, mint ahogy a sorsszerű-személyestől a társadalmiig ível a gyermekmotívum újra- és újraírása, a felnőttség keresése és vállalása vagy az újraszületés­­újjáteremtődés gondolata, az „új világ” motívuma. József Attila maga fogalmazta meg ezt is: „Amit versben írok le, annak társadalmi és egyetemes jelentősége kell hogy legyen, annak társadalmi értelme van.”3 E dolgozatban a fentiekkel szorosan összefüggő anya- és apamotívum vizsgálatát tűzzük ki célul, mert e motívumokban találja meg a költő a legadekvátabb kifejezési formáját társadalmi értelemben vett magá­nyosságának, kifosztottságának, mert az anya- és az apamotívum is önmagán túlmutató, szimbolikus értelmezést nyer. Az anya és az apa egyrészt a teljesség, a harmónia, az egység szimbólumai is lehetnek, másrészt viszont hiányuk a „világhiány” egy-egy vonatkozását is jelentheti. Németh Andor is emlékeztetett arra, hogy József Attila „beszélgetéseiben egyre sűrűbben szerepelt a ,mama’ — elmélkedéseiben egy különös, magaalkotta szóösszetétel: a világhiány. A két szó, a konkrét és az elvont befelé vezet, degradálja a külső világot.”4 E folyamatot — amelyre Németh Andor utal — az 1930-as évek második felében fölerősiti és érthetővé teszi József Attila pszichoanalitikai kezelése is, de az anya hiánya ezt jóval megelőzően is megfogalmazódik költészetében. A „nincs anyám” fájdalma végigkíséri verseit már 1922-től, az Ugy-epajtás! címűtől. („Nincs anyám, ki szedjen ráncba. — Árva búsul itt magába.”) Ott találjuk e hiánytudat megformálását az Ad sidera zárósoraiban, a Tiszta szívvel hiányleltárában, a Nemzett József Áronban, az Anyám meghalt s az Anyám a mosásban gyászkoszorú című versekben is. Az anyaversek egy részében a még élő anya mellett is árvának mutatja magát a költő. Múltba vetített társtalanságát, szeretetlenségét e kétszeres árvaság hatványozza. Ragaszkodás és lázadás kettősségére épülnek e művek, mint a Mama is, melyben az első versszak szerint a gyermek anyjához ragaszkodik, s lázad is ellene, valójában azonban a „dagadt ruha”, azaz öntudatlanul is az ellen a világ ellen, mely elszakítja őt az 3 Irodalom és szocializmus. JAÖM III. 84. 4 Németh Andor: József Attila. Cserépfalvi, 1940. 213. 88

Next