B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Levendel Júlia: Az értelmiség és tovább
Levendel Júlia Az értelemig és tovább Egyetlen szót, egyetlen gazdag jelentésű, tömény fogalmat szeretnék kiemelni József Attila költészetéből, s beszélni a szó — vagy inkább a szócsalád — értelmezési lehetőségeiről, jelentőségéről. Az eszmélet szó József Attila életművének talán legfontosabb kulcsszava, egészen az övé, szemlélete, költői módszere lényegét sűríti a három szótag, s nemcsak nagy, önmaga által is megkülönböztetett, összegező versének, de érett költeményei jó részének, gyűjteményes kötetének is címe lehetne. Mert az eszméletről szól, az eszméletet jeleníti meg az Elégia és A Dunánál, a Hazám és a Téli éjszaka, a Kései sirató és az Alkalmi vers a szocializmus állásáról. Az eszmélés és az eszmélet tudati-lelki állapota fedezhető fel József Attila egész költészetében. A magyar eszmélet szó — nem meglepő ez — nyelvújítási képzés eredménye. A szó alapja az ótörök eredetű ész-esz főnév, ebből képződött az eszmél ige. Az eszme főnév viszont elvonással jött létre az eszméből. Az Értelmező Szótár kétféle meghatározását adja az eszmél szónak: „Álmából ébredve, ájultságából magához térve öntudata működni kezd, ocsúdik”; és „Elgondolkozva, eltűnődve rádöbben valamire; eszébe ötlik valami.”1 Mindezt talán azért érdemes megjegyeznem, mert a szó történetében, mai használatában is egymásba játszik, összeolvad a biológiai, fiziológiai és a metafizikai jelentésréteg. A szó, különböző változataiban, az intuíciót és a racionalitást, az állapotot és a folyamatot is kifejezi, mert az eszmélet közvetlenül állapotot nevez meg, de szinte feltételezi az előzetes folyama-1 A Magyar Nyelv Értelmező Szótára II. Bp„ 1960. 478. 8 B. Csáky 113