B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Szabolcsi Mikls: József Attila korának világirodalmában
két ... és egyéni életünkről, amely eddig, úgy látszott, a mi erőfeszítéseinktől, a mi erényeinktől, a mi hibáinktól függ csak . .. most kiderült, hogy mások irányítják ... és hogy a magánélet minden körülménye az egész világ állapotát tükrözi. Egyszerre úgy éreztük szituálva vagyunk ... a történetiség (l’historicité) elárasztott minket ... felfedeztük a történelem ízét, azaz az abszolútnak és átmenetinek keserű és kétértelmű keverékét.. Valóban, egész Európában a 30-as évek elején új, politizáló magatartás lesz uralkodóvá (olykor divattá) az irodalomban. Egészen más tájról az ironikusabb, a kívülről figyelő Virginia Woolf is így látja. „1930-ban lehetetlen volt — ha az ember fiatal, érzékeny és bő fantáziájú —, hogy ne érdeklődjék a politika iránt; hogy a közügyeket ne találja sokkal sürgetőbben érdekesnek, mint a filozófiát. 1930-ban a kollégiumokban élő fiatalemberek kénytelenek voltak tudomásul venni, mi történik Oroszországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban. Nem folytathatták tovább az esztétikai emóciókról és személyes kapcsolatokról szóló vitáikat.”1 2 Valóban: itt csak utalunk a fasizmus uralmára, a német nácizmus előretörésére, a világháborús veszélyre, az antifasiszta egységfrontra mint történelmi háttérre. Mindenesetre: ezt a 30—35 évet az egész európai irodalomban széles körű közéleti érdeklődés, csaknem általános politikai elkötelezettségjellemzi, szinte minden egyes országban. Ekkor alakul ki, erősödik meg és tart lényegében 1960-ig a baloldali elkötelezett irodalom új áramlata — legyen akár egzisztencialista színezetű, akár plebejus-narodnyik, akár szocialista eszmeiségű. Ismeretes — és kortársak is tudták már —, hogy az avantgarde hullám 1930-ra lehanyatlott, kifulladt, irodalmi és társadalmi funkció híján életterét vesztette. Bizonyos vívmányai betagozódnak a realizmus szövetébe, és így avantgarde vívmányokkal meggazdagodott, szintézis jellegű irodalom keletkezik, amelyet újklasszicizmusnak vagy újrealizmusnak neveznek. Néhány név: Malraux, Thomas Mann, Brecht, Spender, Auden, Hemingway, Bernanos és nálunk József Attila, Veres Péter, Déry Tibor, Illyés Gyula jelezheti az irányt. A korszakot tehát a szintetikus modern realizmus megerősítése és uralma jellemzi. Ha a korszakot nem 1980 divatjának — kissé torzító — optikájával szemléljük, hanem a maga való képében, akkor megállapít-1 J.-P. Sartre: Situations. Paris, 1948. Gallimard, II. 242—243. 2 Virginia Woolf: A ferde torony. In: A pille halála. Esszék. Válogatta Bécsy Ágnes. Bp., 1980. 441. (L. még: 431.. 439., 450.) 11