B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Somlyó György: A "szükséges fölösleg"
és helyenkénti terminológiai nehézkességeivel együtt is korszakalkotónak mondható poétikai kérdésfeltevései nemcsak hogy nem mentek át a köztudatba, de nem is határozták meg, sőt eddig alig is befolyásolták irodalomkutatásunk magasabb rétegeit. Még mindig érvényes rájuk az, amit a József Attila Összes Művei 1958-ban megjelent III. kötetének jegyzeteiben olvashatunk: „Az Irodalom és szocializmus összefüggő értékelésére még nem történt kísérlet, a József Attiláról szóló irodalomban csak néhányszor történik rá utalás.”3 Kétségtelen: azóta történt még „néhány utalás”, sőt egynéhány önálló cikk is íródott, de az is kétségtelen, hogy ezek semmiféle fordulatot nem eredményeztek József Attila poétikájának igazi feldolgozása és a magyar irodalmi gondolkodásba való integrálása terén. Ebből is látszik: ha a valóságnak megfelelően kívánjuk József Attilát kora világirodalmi viszonylataiban elhelyezni, és nem akarjuk folytatni azt a nagyon is meggyökeredzett és egyre korszerűtlenebbé váló gyakorlatunkat, amely a poétikát a poézistől — és fordítva — szereti különválasztani, akkor nem egy eddigi tabuba ütközünk. A legutóbbi időben már megérintett néhány ilyen nagy érinthetetlen. A pszichoanalízis és az exisztencialista filozófia felismeréseinek a kor jelentős irodalmába szinte kikerülhetetlen beolvasztása — mint József Attila költészetének is egyik módszere — mostanában vizsgáltatott először elfogulatlan témaként, az ördögűzés kétes gesztusaitól megszabadultan. József Attila elméleti írásait tovább vizsgálva, ugyanilyen elfogulatlanul s talán még nagyobb hangsúllyal, ezekhez kell csatolni két még kényesebb tabut, a modern poétikai gondolkodás napjainkban mind meghatározóbbá vált két kutatási irányának, a formalizmusnak és a strukturalizmusnak tiltott nevét. Azzal a többlettel, hogy itt már nem is csupán meglevő gondolatok vagy gondolatrendszerek integrálásáról van szó, hanem többé-kevésbé eredeti kezdeményezésekről. Itt nincs módomban bővebben részletezni, de egy tervezett nagyobb tanulmányomban, remélem, nemsokára megtehetem, hogy egynéhány alapvető pontra vonatkozóan kimutassam: József Attila minden hazai előzmény nélkül és a vele egy időben kibontakozó külföldi kutatásokról is legfeljebb kósza értesülések birtokában (amiről a József Attila-filológia egyelőre semmilyen biztos adatot nem ismer) rátalált a ma legmodernebbnek tudott irodalomszemlélet, a szemiotikára és a struktúrára építő poétikák alaptételeire. Lehetséges, hogy József Attila szóhasználata, a művésziség kevésbé szerencsés szóalkotás, mint a 3 JAÖM III. 326. 178