B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Somlyó György: A "szükséges fölösleg"
elinalt, erőm elhagyott, meghalok.« A kritikus azt mondja erre, hogy ez szép. Szóval, neki tetszik, hogy a költő boldogtalan.”26 Lehet, hogy Karinthy a kritika ellen akarta fordítani e paradoxon élét. A valóságban azonban itt, ebben az esetben a kritikusnak van igaza; ő képviseli a művészet princípiumát. Hiszen a vers valóban azért jön létre, hogy „szép” legyen, hogy „tessék” nekünk (ha már jobb szavakat nem találunk a müélvezés minősítésére), akármilyen szenvedések voltak is a vers forrásai. Mert a vers nem ezekről a szenvedésekről tudósít minket, hanem ezek révén, ezeken keresztül, ezek segítségével valami másról. Közülünk (kritikusok és olvasók közül) csak keveseknek, a leggonoszabb indulatúaknak „tetszik” az, hogy a költő boldogtalan, tetszik azonban a dolog, amely ezáltal létrejött, a muzsika, amelyről Kierkegaard beszél a Vagyvagy legelső mondataiban, Karinthy humoros tótágasából a talpára állítva a kérdést. „Mi a költő? — kérdi. — Szerencsétlen ember, aki mély kínokat rejt a szívében, de ajkai úgy vannak formálva, hogy miközben sóhajok és kiáltások hagyják el, mindez úgy hangzik, mintha szép muzsika lenne. ... S az emberek összesereglenek a költő körül, és igy szólnak hozzá: Énekelj majd ismét, vagyis bárcsak új fájdalmak gyötörnék a lelked, ajkad mindig úgy szólna, mint ezidáig, mert a kiabálás csak rémítene minket, de a muzsika, az kedves.”27 A lényeg az, hogy műalkotás mindig másról szól, mint amit mond, vagy mást mond, mint amiről szól. A muzsikát mondja, azt, ami benne „múzsia”, a platóni értelemben; azt, ami benne „specifikus”, a modern esztétika értelmében; a maga „különösségét”, lukácsi értelmében; a maga „irodalmiságáf’, a moszkvai és prágai formalista iskola értelmében; és a maga „művésziségét”, a József Attila-i értelemben. A „muzsika” nem muzsikaként, a „müvésziség” nem művészetként való értelmezése, használata, sőt esetenként célzatos felhasználása, ha olykor élesen kirajzolódó politikai formát ölt is, lényegében véve nem politikai kérdés, és még politikai formájában sem meríti ki az ilyen vagy olyan politikai ellentétek tartalma. József Attila versét nemcsak politikai ellenfelek olvasták „rosszul”, hanem sokan védelmezőik és híveik közül is. Szabolcsi Miklós, József Attila-monográfiájának második kötetében, összefoglalóan ismerteti a Tiszta szívvel körül kialakult ellentétes nézeteket.28 Kiderül ebből, hogy a szó szerinti olvasat „bűnébe” — József 26 Karinthy Frigyes: Naplóm, életem. Bp., 1964. 290. 21 Sörén Kierkegaard: Vagy-vagy. Bp., 1978. 29. 28 Szabolcsi Miklós: Érik a fény. Bp., 1977. 344. skk. 188