B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Somlyó György: A "szükséges fölösleg"
Attila elméleti intelmei ellenére, bár annak ismeretében — legközelebbi barátai és egyébként legjobb értői is beleestek. Németh Andor szerint, ,,ha a »tényálladékhoz« ragaszkodunk, Horger Antalnak igaza volt”,29 s amellett tör lándzsát (1944-ben kiadott könyvében, amelyben egyébként József Attila ezzel gyökeresen szemben álló nyilatkozatait és elemzését is ismerteti), hogy a Tiszta szívvel költője igenis szó szerint értette verse szavait és állításait. Egészen odáig merészkedve, „pszichológiai” következtetés alapján, hogy „kétségtelen”, hogy József Attila a vers megírása idején „tiszta szívvel tudott volna embert ölni”.30 Rögtön utána teljes következetlenséggel és logikátlansággal viszont kétségbe vonja, hogy József Attila valaha is tudott volna lopni vagy betörni. Miután a költő soha egyiket se tette meg, mire alapozza a kritikus azt az eljárást, hogy a költő által állított két dolog közül az egyiket „kétségtelenként” elfogadja, a másikat éppoly kizárólagos erővel kétségbe vonja? „Tiszta szívvel betörök, / ha kell, embert is ölök”; a két egymást követő, egymással összekapcsolt állítást semmilyen hangvételi, hangulati, poétikai vagy logikai jegy nem különbözteti meg egymástól, nem állítja egymással szembe. Jellemző ez az eljárás minden, nem a szövegből kiinduló kritikai módszerre, elsősorban éppen arra a fajta pszichologizálásra, amely ellen József Attila a legélesebben tiltakozik. Idézzük újra emlékezetünkbe: „...elég, ha az ún. nagy rendszereket vesszük figyelembe. Ezeknek nagyobb része beleesik a lélektanosságba (pszichologizmusba) és a lélekkel magyarázza a művészetet, holott legföljebb a művészi alkotások ha szolgálhatnának a lélek magyarázatául.”31 A módszer „használhatatlansága” azonban nem csupán a közvetlen politikai felhasználásban derül ki, hanem az irodalmi kritika legkülönbözőbb fajtáiban is. Ott is, ahol az alap a politikai egyetértés. Nem csupán használhatatlansága, hanem egyenesen tarthatatlansága is éppen ott mutatkozik meg igazán. József Attila verseit nemcsak az ellenséges politika akarta „szaván fogni”, hanem a baráti, az elvtársi kritika is. Nem kevésbé szánalmas eredménnyel. Ne azokra a személyes támadásokra gondoljunk, amelyek nem is igen foglalkoztak a versek bármiféle értelmezésével, hanem a költő személyes magatartásából vontak le ilyen vagy olyan, olykor nagyon is messzemenő következtetéseket. Ezek nem tartoznak a mi vizsgálódásaink körébe, nem tartoznak 29 I. m. 346. 30 I. m. 347. 31 JAÖM III. 80. 189