B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Németh Lajos: József Attila művészettörténész szemmel
művét” összekötötte. A nemzeti és társadalmi determináltság, a küldetés azonosságában találta meg a rokonságot.9 E párhuzamra — konkrét motívum- és formabeli rokonságokra hivatkozva — rámutatott Aradi Nóra és Kömer Éva, illetve az irodalomtudomány is, mindenekelőtt Szabolcsi Miklós és Tamás Attila.10 Kétségkívül, különösen a politikai, társadalmi ihletésű József Attilaversek motívumköre, szelleme sok vonásában rokon Derkovits festményeivel. A külvárosi tájleírások, a város peremének rajza vagy az olyan sorok, mint „Az áruházak üvegén / a kasszáig lát a szegény” (Biztató) — igazolják az összevetés jogosságát. Szélesíthetjük a kört, Derkovits mellett megnevezve Georg Gross, a korai Otto Dix vagy a baloldali fotomontázsok készítőit. József Attila számos versében megtalálható a húszas évek politikai avantgarde-jának ikonográfiája, motívum- és szimbólumköre, az expresszív-agitatív, plakátszerű ritmusképietek használata. A szellemi rokonság tagadhatatlan, de nem mondhatjuk, hogy csak József Attila költészetére jellemző, és költészetének csupán egyik típuskörére vonatkozik. A késői nagy verseknél ilyen közvetlen analógia nem található. Pedig e versekben a legerőteljesebbek a képi hasonlatok, az érzéki leírások, metaforák, a már-már mikroszkopikusan konkrét meghatározások és a váratlan, szürreális képkapcsolások. Ha azonban ezek motívumainak, szimbólumainak vagy képalkotásának analógiáit keresnők a kortárs magyar vagy európai képzőművészetben, elbizonytalanodnánk, nemigen jöhetnének számításba sem a szürrealisták, sem a Neue Sachlichkeit képviselői, sem a nonfiguratívok vagy a konstruktivisták, sőt még az izmusokhoz nem köthető, egyéni életművek sem. Az sem segít, ha a versekben előforduló jelzőket, színjelöléseket vagy a leírások láttató érzékiségét próbáljuk transzkódolni, minden hasonlat közhelyszerűen általánosnak vagy önkényesnek hat. Pedig ismétlem, e késői nagy versek lényegmeghatározó vonásaihoz tartozik képgazdagságuk és érzéki konkrétságuk. Hiszen amit József Attila esztétikájában általánosított, azt mindenekelőtt saját költészetéből vonatkoztatta el. A maga verseit is jellemzi, mikor azt írja, hogy ,,a művészet nem más, mint a nem szemléleti végső világegész helyébe való teremtése egy végső szemléleti egésznek”, a 5 Fülep Lajos: Rippl-Rónai — Csontváry — Derkovits. Bp., 1975. 41—52. 10 Vö. Aradi Nóra: Daumier, Derkovits és utódaik. Bp., 1968.; Kömer Éva: Derkovits Gyula. Bp., 1968.; Szabolcsi Miklós: Érik a fény. Bp., 1977.; Tamás Attila: József Attila költői világképe. I—II. Irodalomtörténeti Közlemények, 1961. /—2. 14* 215