B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Németh Lajos: József Attila művészettörténész szemmel
műalkotás: ,,a világegészet képviselő szemléleti egész”.'1 Késői nagy költeményei csakugyan ilyen „szemléleti egészek”, s mint ilyenek kivételes helyet foglalnak el a 20. század művészetében. E vonatkozásban minden bizonnyal kereshetjük azt, hogy a század képzőművészei közül kik vállalkoztak valami hasonlóra — de ez már nem közvetlen analógia, hanem csupán a művészetfilozófiái absztrakció szintjén vethető össze. Az, hogy József Attila a művet zárt egésznek tételezi, amelyben minden elem az egésztől meghatározott, és amely mikrokozmikus zártságában totalitásképletnek minősíthető, ugyanakkor a totalitást érzéki, konkrét, szemléleti minőségűnek tartja, illetve, hogy hangsúlyozza, hogy az ember életében az értelemé a formaalkotás szerepe, és e tételek nem csupán esztétikájában találhatók, hanem érvényesek költészetére is — életművét a modern művészet fejlődésének meghatározott szellemi állapotához köti, amely nem feltétlenül azonos a szűk értelemben vett kortársi művészettel. Hasonlóan meghatározza József Attila költészetének és esztétikai nézeteinek történelmi helyét racionalizmusa. Ha meg is érintette a freudizmus, mégis hangsúlyozta, hogy „a művészet az emberi eszméletnek, a léleknek, tudatnak vagy, ha úgy tetszik, tudatalattinak a mélyéről — de mindenképpen az emberi élet jelenné gyülemlő múltjából hozza föl képeit. Azonban ez történik az álomban is, nemkülönben az ébrenlét révedezéseiben. S a művészet abban különbözik mindenfajta álomtól, a képzelet mindenfajta csapongásától, hogy a tudatnak, léleknek mélyéről felmerülő képeket értelmesen rendezi, hogy közvetlen jelentést lehel beléjük és a jelentéseket közvetlen értelmi viszonyba foglalja össze.”11 12 A mi kérdésfelvetésünk szempontjából azonban az az érdekes, hogy noha József Attila nagy korszaka paradigmatikus példája az érzékikonkrét. szemléleti egésznek, mégis mindenfajta vizuális-plasztikai transzpozíciós kísérlet elbizonytalanodik még a látszólag leíró jellegű, tárgyias versek esetében is. Hiszen nemcsak arról van szó, hogy „A semmi ágán ül szivem, / kis teste hangtalan vacog, / köréje gyűlnek szelíden / s nézik, nézik a csillagok” — jellegű, borzongatóan varázsos, konkrét költői képeknél hatna külsődlegesnek valamiféle szürrealista vizuális megjelenítés, hanem az olyan vaskosan életteli költői képeknél is, mint az Eszmélet 4. szakaszának kezdősorai: „Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ”; nem is beszélve all. szakaszról: 11 Irodalom és szocializmus. JAÖM III. 92., 95. 12 Kassák Lajos 35 verse. JAÖM III. 111. 216