B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Németh Lajos: József Attila művészettörténész szemmel
Láttam a boldogságot én lágy volt, szőke és másfél mázsa. Az udvar szigorú gyöpén imbolygott göndör mosolygása. Ledőlt a puha, langy tócsába, hunyorgott, röffent még felém — ma is látom, mily tétovázva babrált pihéi közt a fény. Láttató, életrekeltő sorok, ám a költői kép vizuálisan mégis lefordíthatatlan, és ábrázolása banalitásba fulladna. József Attila késői versei egyértelműen példázzák, hogy mennyire eltérő az érzéki-konkrét minőség a költészetben és a képzőművészetben, a költői láttatás és a képzőművészeti vizualitás között esszenciális az eltérés. A késői versek fogalmi-filozófiai rétege érzéki konkrét képekben tárul fel, tehát a vizualitáson kívüli meghatározottságok is részévé válhattak a költői képnek, ám e fogalmi-filozófiai meghatározottság, a komplexitás vizuálisan közvetlenül nem ábrázolható. Ahhoz, hogy a képzőművészet a pusztán vizuálisan ábrázolhatón túli meghatározottságokat is sugallni tudjon, a jelen keretek között nem részletezhető, specifikus megoldásokat kell keresnie. Egyébként a nehézség magyarázza, hogy a József Attila költészetét illusztrálok nem sokat tudtak a vizualitás nyelvén megfogalmazni e költészet lényegi vonásaiból, Kondor Bélának a szárszói emlékmúzeumba készített kongeniális festményeitől eltekintve Kondor azonban nem is próbálkozott meg valamiféle transzkódolással, interszemiotikai transzpozícióval, hanem inkább az egyedül járható „Tisztelet József Attilának” megalkotásának útját járta. 217