B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Tallián Tibor: Temperamentumok és tendenciák a két világháború közötti magyar zenében
JÓZSEF ATTILA ÖSSZES VERSEI KRITIKAI KIADÁS KÉT KÖTETBEN 1. kötet: 1916—1927 2. kötet: 1928—1937 Közzéteszi Stoll Béla E kritikai kiadás József Attila verseinek mindeddig legteljesebb s az eddigi kiadások hibáitól megtisztított gyűjteményét tartalmazza. A verseknek számos fogalmazványa — alkotómódszerének megannyi dokumentuma — maradt fenn, de a művével elégedetlen költő igen gyakran újra és újra átírta a már kész verset is. E kiadás egyik újdonsága, hogy ezek a szerzői változatok a főszöveg alatt olvashatók, s ily módon például egy fogalmazvány kusza szövevényéből kifejtett rétegek, a vers keletkezésének egyes fázisai nemcsak a tudományos kutatás számára hozzáférhetők, hanem a versolvasó is örömét találhatja bennük. A jegyzetekből a versek kiadástörténetét és keletkezésük időrendjét ismerheti meg az érdeklődő. Pontos szövegével, áttekinthető változatapparátusával és megbízható jegyzeteivel e két kötet biztos alapot nyújt József Attila életművének további vizsgálatához. AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST