B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Bori Imre: József Attiláról – 1980-ban
musét és a szürrealizmusét is. Úgy tetszik ugyanis, hogy ennek ténye közelről sem vált olyan hatékonnyá a József Attila-értelmezésekben, mint amennyire szükséges lenne ahhoz, hogy arányait és költői jellegzetességeit megközelíthessük. Inkább az „annak az ellenére” érvelésre támaszkodó irodalomtörténeti törekvés volt a láthatóbb és a hatékonyabb, mintha nem éppen az avantgarde játszotta volna József Attila esetében is a felszabadító, a képzelet munkája előtt kapukat kitáró szerepet! S mi több: akárhogy csűijük- csavarjuk is, József Attila — annyi európai költőtársához hasonlóan — az „elveszett harmóniát”, azt a bizonyos „minden Egész”-et amelynek „eltűrését” Ady Endre siratta, éppen az avantgarde segítségével akarta, vágyta újra megtalálni, nézzük akár költeményeinek mikrorészleteit, akár „ideológiáját”, végső fokon a kifejezés minden szintjét. Véleményünk szerint nem az avantgarde „renegátjai” az iránymutatóak, s nem a renegátság a költői nagyság bizonyítéka. Észre kellene vennünk, hogy — mint anynyian—József Attila is egy öt minősítő költészeti variánst alkotott, és vállalnunk kellene ennek az egyéni, csak a költőre valló variánsnak az irodalomtörténeti leírását, esztétikai felmérését. Magyarán: akkor tudjuk csak magunk és korunk számára, amelyben élünk, viszonylagos megbízhatósággal József Attila költői müvének helyét kijelölni, ha azzal párhuzamosan, hogy figyeljük, miben hasonlít immár világhírű európai (és nem európai) kortársaihoz, munkánkat arra összpontosítjuk, hogy kiderítsük, miben különbözik azoktól a költőktől, akiknek műve háromszögelési pont a 20. század világirodalmában. Ám ez a kérdés nyilván szélesebb körű, mert az avantgarde-mozgalmak megítélésének elvi-módszertani vonatkozásait is felveti, tisztázásukat feltételezi, hiszen e mozgalmaknak bármelyik megjelenési formáját nézzük is, az gazdagabb és teljesebb, mint bármelyik reprezentánsáé vagy egy nemzeti irodalmi megvalósulásáé külön-külön. Az egyéni megoldások és megvalósulások, valamint az általános jellemzők dialektikájának szellemében gondolkodva juthatunk el József Attila világirodalmi helyének megjelöléséhez — és ez a hely ott van a legnagyobbaké között. A rendelkezésemre álló idő azonban közelről sem elegendő, hogy József Attila „modernizmusának”, „avantgardizmusának” részletes elemzésével bizonyítsam is, hogy századunk adott korának avantgarde-ja József Attila költészetében hogyan kapott egyéni megjelenési formát, olyan lényegbeli összefoglalást, amelynek révén ez a modernség értékelhető és a legmagasabbra becsülhető. Tegyük azonban azt is nyomban hozzá: nem József Attila költészete az oka, hogy ez az irodalomtörténeti feladat mindmáig feladat maradt. Magunkra kell gyanakodnunk, hogy olyan téves elvárások 31