B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Bori Imre: József Attiláról – 1980-ban
ösvényein járva akartuk megközelíteni, amelyeken valójában meg nem közelíthető. Ugyanakkor megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy az 1970-es években a részlettanulmányok sok szempontból éppen a fentebb emlegetettek irányában is munkálnak, noha nem avantgarde-prekoncepciókból indulnak ki. De —jellemző módon — végül is oda lyukadnak ki s mintegy demonstrálják, hogy az avantgarde kérdése József Attila költészete értelmezésében meg nem kerülhető — essék szó akár képalkotásról, akár versépítkezésének modellálásáról vagy élményeinek és eszméinek vonásairól. Legyen szabad azonban egy kérdésnél elidőznöm, amely véleményem szerint a költő világirodalmi helyének kijelölésében ugyancsak számba vehető tényező. A pszichoanalizishez való viszonyának kérdése ez, hiszen József Attilánál mindenképpen eredeti és rá jellemző eszmei realizálódását figyelhetjük meg, ugyanakkor módunk adódik a világirodalmi kontextus termékeny alkalmazására is. Ne riasszon bennünket, hogy — mint azt a legújabb kutatások is hangsúlyozzák — a József Attila-értelmezések egyik legvitatottabb és legneuralgikusabb pontját érintjük, minthogy e pillanatban nem akarunk mást, mint jelezni, a költőnek a freudizmus elvi és gyakorlati kérdései iránti érdeklődését akkor értékelhetjük igazán, ha nem elszigetelten szemléljük, mint tenni szoktuk, hanem a rokon törekvések rendszerébe helyezzük, mert ilyen módon egy világjelenség József Attila-i „modelljét” kapjuk meg — figyelembe véve mind a szürrealizmus, mind a marxista-kommunista gondolkodók munkáinak létezését mind Nyugat-, mind pedig Kelet-Európa irodalmaiban. Innen szemlélve, a marxizmust és a freudizmust eggyéötvözni akaró irányzatnak európai méretű jelensége József Attila. Azok az emberre és a világra vonatkozó kérdések, amelyeket a freudizmus segítségével akart megérteni és megmagyarázni, egész költészetének is központi kategóriái. Átszövik ezek az osztályharccal kapcsolatban jelentkező problémáit, vezérfonalát adják szerelmi költészetének és szerelemfelfogásának. Nincs olyan zuga talán költészetének, amelyben nyomára nem lelne a kutató marxizmusának-freudizmusának. Ám ne feledjük azt sem, hogy a „neuralgikus pontok” nem József Attila müvében vannak, hanem bennünk, s jellemzik mind az avantgarde-hoz, mind pedig a freudizmushoz, még inkább pedig a marxizmushoz való viszonyulásunk jellegét, megértésük fokát, ilyen módon pedig minősítik József Attila-értésünk mélységét. Csak a mélyebb értés szintjén tárulhat fel és tárható fel József Attila művének egységessége, hiszen abban elmosódnak a határvonalak a költő és a gondolkodó, az érző és az eszmélő ember között, és felsejlik a harmónia lehetősége is — amely érett évtizedének „csodaszarvasa” volt! 32