B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Bojtár Endre: József Attila és a kelet-európai költészet
A József Attila-i költészet azonban nem a lélek terében zajló magánbeszéd. Aki belekóstolt a világ szabadságába, az csak kínlódva éri be a lélek szabadságával. Ahogy az Irgalomban írja: S bár hűvös, örökkévaló dolgok közt muszáj őgyelegnem, a palánkok közt szárnyaló munkát nem lehet elfelednem. Programját: a belső harmóniát úgy valósítja meg, hogy a világ diszharmóniáját belesimítja versei zenéjébe. Ugyanezt a kiküzdött harmóniát az ukrán Pavlo Ticsina (1891—1967) „szvitloritm”-nek, a világ fényritmusának nevezte, s ezt írta: „a tárgyra: a szocializmust zene nélkül semmiféle ágyúkkal / nem hozhatni létre.” (Zámiszty szonetiv i oktáv — Szonettek és ok távúk helyett.)2 A zeneiségnek ez az alapelve szervezi egységessé és teszi folyamatossá, klasszicizálóan zárttá József Attila stílusát, annak ellenére, hogy a versek jelentéstartalma a vázolt módon legtöbbször a külső és belső világ, társadalom és természet, konkrét és absztrakt ellentéteiből épül fel. Ezek az ellentétek azonban nem váratlan metaforákban kerülnek egymás mellé, mint az avantgarde versben, hanem oly módon, hogy ugyanazon jelentés más-más szövegösszefüggésben ismétlődik — ezeket a jelentésbeli különböző helyeket kötik össze a verszene elemei: rím, ritmus, intonáció —, s a közvetlen jelentés ennek az ismétlésnek a révén tesz szert átvitt, képszerű jelentésre, válik sok esetben szimbólummá. Vannak-e párhuzamai Kelet-Európábán az így felfogott József Attila-i életműnek? Keresgélésünk körét kétszeresen is leszűkíthetjük. Először: természetesen megint csak a máig ható költőket veszem figyelembe, durván fogalmazva a jó költőket, tehát például a proletárköltők második nemzedékének, majd a szocialista realizmus irányzatának olvashatatlanná silányult müveit nem. De azokra a művészekre is pusztán csak utalok, akik — a szimbolizmus, illetve a posztszimbolizmus különböző válfajait művelvén — pályájukat az első világháború előtt kezdték (nálunk Kosztolányi Dezső, Babits Mihály nemzedéke), bár az ö lírájuk a harmincas években nagyon is egybehangzott az avantgarde optimista lobogásán túljutott vagy az avantgarde után induló fiatalabb pályatársakéval. 2 A tanulmányban előforduló versidézeteket saját, nyersfordításomban közlöm. — B. E. 36