B. Csáky Edit (szerk.): A mindenséggel mérd magad. Tanulmányok József Attiláról (Budapest, 1983)
Szigeti Lajos Sándor: Hiánytudat és teljességigény József Attila költészetében
Gyulában, Thomas Mannban, Kosztolányiban s legfőképp Babitsban — próbált meg apára lelni. E versekre is — az évek múlásának megfelelően mind erőteljesebben — az a felismerés nyomja rá a bélyegét, hogy hiába keresett, kutatott apa után. Istenben, emberben, költőben — nem lelheti.7 De fölfedhető ez — a hiány megfogalmazásától a feloldási kísérleteken át — az eszmélésig vezető ív egy verstípusalkotó igei szerkezetben is, amely az anyaverseket és az apaverseket egyaránt jellemzi. Németh G. Béla hívta fel a figyelmet arra, hogy József Attilának a Mama című versét követően született müveiben gyakran s mindig hangsúlyozott helyzetben találkozunk a „már” időhatározói adverbiummal, se versek nagy hányadában a „már” mellett ott van a „még” vagy a „most” határozó is.8 Értelmezésem szerint az időviszonyító versek egy részében — éppen az anya-, illetve az apaversekben — fontos szerepük van az igei szerkezeteknek is. A „ma már belátom”, „most már tudom” igei szerkezet jellemezte verseket felismerésverseknek nevezem, s mint ilyenek — feleletverseknek is tekinthetők. Ugyanis az 1933 előtt írt versekben gyakran találkozhatunk az „én nem tudom” igei szerkezettel, s — többek között — ezekre is válaszolnak, visszautalnak később a felismerésversek. Az „én nem tudom” az 1920-as években (1922-ben először) a szerelmes versekben gyakori (Keresek valakit, Csöndes estéli zsoltár. Az én ajándékom, Szerelem ez?, Szerelmes vers, Önarckép, Kép a tükörben), s majd minden esetben a gyermeki gondolkodás logikáját idézi tudatosan, de az egyik leglényegesebb megjelenési formája mégsem ez, hanem épp az egész életművet beárnyékoló hiánytudat, az anya elvesztésének megfogalmazása. 1926-ban, az Anyám meghalt. kezdetű versében irja a költő: „Anyám meghalt, most nem tudom, hogy viselkedjem vele / szemben,". Az Anyám a mosásban gyászkoszorú ban mintha csak megismételné: „Anyám meghalt, most nem tudom, mit tegyek véle, / a bögrét két kezébe fogta,”. Még majd 1937-ben is visszatér, sőt verseimként is olvasható a gyermekkorra, a gyermeket önmagában felidéző költőre utaló struktúra: Én nem tudom, mi fenyeget az esték csipkés árnyain; mint romló halról a legyek, szétszállnak tőle álmaim. 7 Vő. Bóka László: i. m. 152.; Szőke György: József Attila apaképe. Kortárs, 1979. 5., Szigeti Lajos: József Attila apa-versei és „felismerés"-versei. Szegedi Bölcsészmühely, 1978. 8 Vö. Németh G. Béla: Még, már, most (József Attila egy kései verstípusáról). In: Mü és személyiség. Bp., 1970. 671—700. 91