Balázs Géza: „A magyar nyelv elé mozdításáról…” Vitairat a nyelvművelésért (Budapest, 2005)
Vendégek vagy ellenségek? Az idegenkedéstől a reklámnyelvtörvényig
Amióta magyar nyelvtudományról beszélünk, mindig fölvetődött az idegen szavak elleni fellépés gondolata. A 16. század első felében az első magyar nyelvésznek tartott Sylvester János latinul írt latin-magyar grammatikájában tudatos nyelvfejlesztő, nyelvújító törekvésekkel találkozunk. Magyar grammatikai terminológiát alkotott, valamint kitalálta a magyar hónapneveket (a latinos hónapnevek helyett). Nyelvtani műszavai kis részben (hónapnevei azonban nem) terjedtek el. Az enciklopédiaíró Apáczai Csere János a magyar szaktudományi nyelvek művelését indította el a 17. században. Az 1772 és 1872 között tartó sikeres (bár olykor túlzásokba is bocsátkozó) klasszikus magyar nyelvújítást a magyar nyelv kihalásának (felhagyásának) félelme, valamint a polgárosodás sürgető nyelvbővítési igénye hívta életre. A 20. század elején, de különösen az 1930- as években a magyar nyelvművelésnek kialakult egy túlzott változata, a purizmus, amely különösen a német eredetű szavaknak és kifejezéseknek (germanizmusok) üzent hadat. A germanizmusellenesség létrejöttének föltétlenül oka az Osztrák-Magyar Monarchiában fölerősödő német nyelvi hatás, de az 1930-as évekbeli mozgalmat — saját véleményem szerint — a fokozódó fasizálódással szembeni ellenérzés is áthatotta. Idézzük most ezt meg József Attila Hazám (1937) című versével: Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat. A germanizmusok elleni túlzott föllépés odáig vezetett, hogy a 20. században a magyar értelmiségben szinte „divat” lett germanizmust kiáltani a legkülönfélébb — sokszor nem is német eredetű — szóra, kifejezésre. Még az 1872-en indult nyelvészeti folyóirat, a Magyar Nyelvőr neve is gyanúba került - tudniillik hogy a nyelvőr németes szóösszetétel. 134