Ballenegger Róbert: A magyar talajtani kutatás története 1944-ig (Budapest, 1963)
II. rész. Finály István: Alkalmazott talajtani kutatások
Értékes előadások hangzottak el azon az előadássorozaton, amelyet a Magyar Mérnök és Építész Égylet 1938 tavaszán rendezett. Tárgya a mezőgazdasági termelés hatásfokának és minőségének megjavítása, továbbá a vegyészmérnököknek e munkálatokba történő bevonása volt. Arany Sándor az alföldi szikes talajokról és javítási lehetőségeikről adott elő [30]. Herke Sándor előadása [580] a hazai szikes talajok hasznosításának gazdaságossági kérdéseiről szólt. Kotzmann László javaslatot terjesztett elő, amelyben a talajtani kutatómunka fejlesztésére és gyakorlati eredményeinek hasznosítására szolgáló országos szervezet kiépítését sürgeti, éppen a nagyarányú öntözési tervekre való tekintettel. Ebből a célból elsősorban a Központi Talajtani Intézet létesítését javasolta, térképezési, talajművelési és trágyázási, talaj javítási, vízgazdálkodási és talajkataszteri osztályokkal. Második lépésként a kutató és szaktanácsadó tevékenység ellátása céljából hálózat kiépítését javasolja a vidéki talajtani állomásokból. Harmadik tennivalóként jelöli meg javaslata a gyakorlati mezőgazdasággal kapcsolatban álló szaktanácsadói szervezet létesítését [764]. Kreybig Lajos a Éöldtani Intézet talaj felvételi, vizsgálati és térképezési módszerét és céljait ismertette [802]. Lengyel Béla előadásának tárgya a vegyészmérnök szerepe volt a mezőgazdaságban [874]. Zucker Ferenc a kiadványban talajviszonyaink és mezőgazdaságunk jövedelmezőségének összefüggéseit tárgyalta [1571], és Magyarország mezőgazdasági nitrogén-, foszfor- és káli-mérlegéről értekezett [1572]. Kotzmann második tanulmányában [763] az öntözés talajtani vonatkozásaival foglalkozott behatóan. Kifejtette, hogy „a múltban észlelt és öntöző gazdálkodással kapcsolatos balsikerek legnagyobbrészt arra vezethetők vissza, hogy nem számoltak bizonyos természetes talaj adottságokkal, holott az öntözés sikere csak akkor lehet biztosítva, ha az öntözővíz mennyisége, az adagolás módja és időmegoszlása, szóval az egész öntözési rendszer ahhoz igazodik. . . . Az öntözővíz megítélésekor nemcsak az oldott sóknak összmennyisége, hanem sokkal inkább az oldott sók minősége kell, hogy irányadó legyen. Minél több nátriumsó van jelen a többihez viszonyítva, annál veszélyesebb a víznek öntözésre való felhasználása” — állapította meg Kotzmann. Az előadássorozaton Dworak is tanulmányt mutatott be agrikultúrkémiai problémák a növénytermesztésben címmel. Ugyanebben az időszakban jelent meg Schönfeld tanulmánya a talajok vízgazdálkodási adatairól [1043] és Kreybig értekezése az aszály és a víz összefüggéseiről, különös tekintettel az öntözővíz hasznosítására [801]. Az öntözővizek minőségi megítéléséhez adatokat közöl Várallyay és Fejér [1503]. Ugyancsak az öntözővizek vizsgálatával és minősítésével foglalkozik Mados László tanulmánya [898]. Véleménye szerint az ideális öntözővíznek kis összes sótartalom (maximálisan 5—6 milligramm-egyenérték 1 literben) mellett és aránylag kevés nátriumtartalom (30—35 egyenérték százalék) mellett szénsavas nátriumsót egyáltalán nem szabad tartalmaznia. A talaj minőségét a megítéléskor mindig figyelembe kell venni. Az öntözésnél elsősorban azt kell megfontolni, hogy az öntözés hatására remélhető-e a vízgazdálkodásban részt vevő rétegek mélységének növelése. Az Alföld artézi vizeinek öntözési célokra való használhatóságát tárgyaló tanulmányában Kreybig Lajos kifejti [805], hogy „a vizeknek öntözésre való használhatóságát, azoknak hőfoka, a bennük oldott sóknak és esetleg szuszpendált anyagoknak (iszaptartalmuknak) mennyisége és kémiai minősége, úgymint a velük öntözendő talajoknak kémiai fizikai és biológiai tulajdonságai 212