Balogh Tibor: Lélek és játék (Budapest, 2001)
III. Túl a gyermekkoron: játék és szabadságszükséglet
fájdalmunk mintha nemesebb, éteribb lenne a valóságos fájdalmainknál. Megkapóan írja Freud: a művészetből az emberek „a kielégülést illúziókból nyerik, melyeket felismernek ugyan, mint ilyeneket, anélkül, hogy zavartatnák magukat élvezetükben amiatt, hogy ezek elütnek a valóságtól. Az a terület, melyből ezek az illúziók származnak, a fantázia világának birodalma, ez a maga idejében, amikor a valóságelv fejlődése lezajlott, határozottan kivonta magát a valóságvizsgálat igényei alól, és nehezen teljesíthető óhajok teljesítésének színterévé vált. E fantáziakielégülések első helyén áll a művészeti alkotások élvezete, mely a művész közvetítése révén azok számára is hozzáférhető, akik nem alkotók.” (Freud, 1982, 344-345.) Freud szerint a művészet narkotikum, ezzel a pótszerrel él alkotó és befogadó egyaránt. Nem a valóságos, hanem annak helyettesítettje, mása. Nárcisztikus jelleggel is rendelkező örömforrás és vigasz. Szerencsésnek mondhatja magát az az ember, aki - ha nem is alkotó, de befogadó - ismerője és kedvelője a művészetnek. Olyan pótlék tehát, amely menekülési kényszerünkről és egyben menekülni tudásunkról egyaránt vall; pótlék, de mintegy túl is mutat a realitás „jóin és rosszain”. (Ismét a gyermeki játékok jellemzésekor mondottakra kell utalnunk: arra, hogy milyen jelentősége van bizonyos gyermeki játékokban a fantáziának, a helyettesítésnek, az eredetileg kézzelfoghatóan valóságos fantáziabeli áttolásának!) Természetesen az alkotó maga is tisztában lehet a pótlás körülményeivel - ahogyan Arany János írja: „Nem a való hát: annak égi mássa Lesz, amitől függ az ének varázsa: E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít Sulykot, bizony, nem egyszer elhajít.” (Vojtina ars poétikája) S olykor maga is szabadulni kívánhat a többek között általa is teremtett világ „mesterkéltségétől” - akár úgy is, ahogyan azt József Attila írja: „Költő vagyok - mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején.