Balogh Tibor: Lélek és játék (Budapest, 2001)
IV. "Színház az egész világ…"
18. Tomhauser István: Kettős szerepkörben A játék varázsát itt nem töri meg a kilépés: jóllehet a többiekre figyel a játékos-szülő a gyermekével való foglalatosság közepette is, ám nyilván a játék közben meg éppen az foglalkoztatta, vajon nincs-e szüksége rá a kicsinek ség vagy győzelem bizonyos szempontból feltétlenül megnyugtató lehetőségéről. A komolyan vett mindennapokból mintha két, ellentétes lehetőség közül választva emelkedhetne ki - ideiglenesen - az ember. Keresheti a játékot a maga megfelelő - nem más helyett, nem helyettesítő értékkel felruházva, hanem az érzéki szemlélődést, a célszerűtlenséget, a következményektől s az erkölcsi felelősségtől való eltekintést megengedő szituációiban. Valahogyan úgy, ahogyan József Attila várta volna el: „Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!” (Levegőt!) A másik végpontként: a játék felelőtlensége és következmény nélkülisége azonban átnőhet a társadalmi szerepjáték helyzeteibe is, s előidézheti az agresszivitásnak azt a cinikus fajtáját, amidőn a másik ember mint „játszótárs” hatalmunkban álló, nekünk kiszolgáltatott lényként kezeltetik. Shakespeare-idézettel jelölt fejezetünk lezárásául válasszunk erre ismét csak shakespeare-i példát: III. Richárd számító és nagyvonalú „játékos” figuráját ... 53