Balogh Tibor: Lélek és játék (Budapest, 2001)

József Attila 1936 áprilisában - egy olvasói levélre válaszolva - többek között az alábbi indokokkal védi a „Szép Szó” című lap címválasztásának helyességét (ami azért vált szükségessé, mert a levelet író olvasó játékká alacsonyitottnak bélyegezte a „Szép Szó” címet): a „Szép Szó” valóban „játékos”, ám „miért volna alacsonyrendű a játék, a gyermekek öröme. Én boldog pillanataimban gyermeknek érzem magamat és akkor derűs a szívem, ha munkámban játékot fedezek föl. Félek a játszani nem tudó emberektől és mindig azon leszek, hogy az emberek játékos kedve el ne lankadjon...”. Ez a József Attila-i érvelés bizonyos fokig a jól ismert, a Johan Huizinga által megfogalma­zott „homo ludens” mentalitás kinyilvánításával, azaz azzal a vélekedéssel rokon, amely szerint a játék az emberi kultúra, művészet, tudomány, vallás - és így tovább - minden formájá­nak lényegi eleme. Elementáris szerepű a játék az ember életében. Mielőtt azon­ban ennek jellemzéséhez fognánk, érdemes szemügyre ven­nünk: vajon kizárólag emberi tevékenység-e a játék? 8

Next