Bandy, Alex: A Csokoládé-gyilkosság. Egy filozófus másik élete (Budapest, 2014)

Tizenhrmadik fejezet: Lakatosból "Kovács"

254 TIZENHARMADIK FEJEZET Persze, mondod magadnak, legalább csend és béke van körülötted. Ez tart három napig. Van egy vasajtó, rajta egy kémlelőlyuk meg egy nyílás, hogy beadják az ételt. Az őr bármikor benézhet ezen a lyukon, és még észre sem veszed. Van két lyukas félkarika, a cellában éjjel-nappal ég a 100-as körte, míg a kinti fo­lyosó sötét. [Lásd Lipták Tamás önéletrajzát a bibliográfiában; innen az eredeti magyar szöveget idézem:] Képzeld el magad három nap után. Az ember elkezd gondolkodni. Gyötri, hogy őt most ide behozták; ki ellen valljon, ki ellen ne valljon. Ez egy izé, ez nem érdekes, ezt nem érheti bántódás, mert amit te most őrá vallhatsz, azt már úgyis hárman tanú­sították, ezt akkor be lehet vallani. De mennyi a valószínűsége annak, hogy ezt már mondták? Ez megy körbe az agyadban napokon, heteken keresztül. Senki nem szól hozzád. Engem például négy hét után hívtak föl először. Ezt négy hétig lehetett csi­nálni. Mit gondolsz, te mit csinálnál négy hét után. Én matematikus voltam, mások verseket mondtak magukban, vagy fölidézték az emlékeiket, életüket - ez a legrosz­­szabb, ha az ember elkezdi boncolgatni az életét egy ilyen helyzetben. Kevés ember tekinthet vissza az életre egy ilyen helyzetben úgy, hogy ott minden rendben van. Mindig van öt pont, hogy az most hogy volt helyes, hogy nem. Hogy vélekedtél a for­radalomról? Előtte, utána, közbe. Az egész dolog megy, megy, zakatol. Egyszer meg­áll: már mindent végiggondoltál. Nem igaz, hogy ez végtelen. Ez négy hét. Én három hónap alatt átéltem azt, amit a marxizmus klasszikusai is tanítanak, többek közt: az ember nem ember, csak más embereken keresztül ember, velük együtt az. Én mate­­matizálni is csak a második hónap végéig tudtam. Nincs kinek megmondanod, hogy mit értél el. Közben nagyon jó dolgokat csináltam. Rájöttem valamikor egy technikai trükkre, hogy az ember nagyon óvatosan karcolgathatja a falat, akkor nem hallják meg kint. És akkor ki lehet vágni darabkákat, amivel az ajtó falára írhatsz képlete­ket. Aztán összeomlottam. Csak az volt a pech, hogy ekkor én semmit nem tudtam mondani. Az ellenállásom ugyanis úgy tört meg, hogy nem tudtam beszélni. Ezért kaptam társakat. Addig ugyanis én valóban nem mondtam nekik semmi fontosat. De minden csak rosszabb lett Lipták számára, mikor kezdtek másokat betenni mellé a cellába. Ezt megelőzte egy idegösszeroppanás, mikor Szigeti Attila „öngyilkos lett a szemüvegével és ott halt meg. Félóránként sírógörcsöt kaptam. Ne olyasmit gondolj, hogy jajgattam; ültem a prices szélén és sírtam. Potyogtak a könnyeim. Látták, hogy így nem vihetnek tárgyalásra. Kaptam könyveket. A József Attilámat és a Thomas Mann József és testvérei-t. Ezt háromszor olvastam el a tárgyalásig.” Az, hogy milyen alakokat tettek be hozzá a cellába, hogy olyanokkal kellett összezárva lennie, és olyanok dumáját hallgatni, akik nyilasok,

Next