Bandy, Alex: A Csokoládé-gyilkosság. Egy filozófus másik élete (Budapest, 2014)
Jegyzetek
JEGYZETEK 461 két világnézet, nem is politikai, hanem emberi világnézet, lelki beállítottság, az individualizmus és a kollektivizmus először ütközött össze”. És szerinte is „inkább színpadra kívánkozó elbeszélés” a könyv, aminek a drámai kimenetelét „lélegzetelállító oldalak”-nak nevezi. (Illyés, 1975,1. 65-68.) Talán Fábry Zoltán cikke példázza legjobban a baloldali körök hozzáállását a regényhez. Fábry (1897-1970), kommunista író és zsurnaliszta, üdvözölte a könyvet: „Itt ebben a regényben az új ember, a közös ügy atomja, ez a látszatra az őrültség határán járó új ember döbbenetes nyíltsággal dokumentálja az új élet csodáját, felelős kötelességét, a forradalom ügyének szentségét mindenekelőtt.” Szerinte a regény hőse „a mi nyugati irodalmunkban legfeljebb tragikus hős lehetne, itt halálában élethirdető, lényegteremtő.” (Fábry, 1929, 199-200.) Tévedne az olvasó, ha azt gondolná, a könyv be volt tiltva Horthy idején. A több száz példányt az 1922-ben létrehozott Vörös Segély, illetve magánszemélyek terjesztették. De amint Tamás Aladár önéletrajzában olvasható: míg eleinte a feladott könyveket megkapták a címzettek, később sok példány elveszett a postán. (Tamás, 1976,1. 672-673.) Pünkösti Árpád írta, hogy „a kommunista rabok rongyosra olvasták Taraszov-Rogyionov Csokoládé című regényét”, és idézett abból a levélből, amit Rákosi Mátyás írt egy kételkedőnek, mert szerinte a regény a „népakarat érvényesülése személyi áldozat árán is” témáról szól. (Pünkösti, 1996a, 55-56.) Varga Mihály véleménye szerint az új orosz irodalom tükrözte a kételyeket, az erkölcsi dilemmákat és a kommunisták megingott hitét. „A Moszkvába, Párizsba és Prágába emigrált magyar kommunisták nem véletlenül olvasták rongyosra Vszevolod Ivánov, Szejfullina, Nyeverov, Ehrenburg regényeit, vagy Taraszov-Rogyionov kisregényét, a Csokoládét.” (Varga M„ 1977,197.) Hegedűs András írta, hogy a Csokoládé „volt talán a legnépszerűbb közöttünk”, hozzátéve: „egyre inkább hittételekben gondolkodtunk, nem kételkedhettünk”. (Hegedűs, 1988, 64.) „A német [náci] repressziót egyértelműen elítéltük, a szovjet repressziót pedig történelmileg igazoltnak láttuk. Sőt annyira igazoltnak láttuk, hogy - ez bizonyos értelemben visszanyúlik még a háborús időszakra, szóval az én egyetemi ifjúsági éveimre - a Györffykollégiumban az egyik legnépszerűbb regény a Csokoládé volt” - emlékezett vissza Hegedűs egy interjúban. (Gulyás Gyula-Gulyás János: Törvénysértés nélkül, Budapest, 1989, 268.) A legfurcsább, amit találtam, az a Moszkvában kiadott magyar nyelvű irodalmi lap, a Világirodalmi Szemle második számában (1935/2, 28.) közölt olvasói levél volt. írója beszámolt arról, hogy azért kedvelte a Csokoládé című regényt, mert alátámasztotta benyomását, miszerint a kommunisták még a saját ártatlan embereiket is kivégzik. Nagyot fordult a Szovjetunió belpolitikája 1922 - a Csokoládé első megjelenése - és 1930 között, amikor az első magyar kiadás megjelent. A magyar ultrabalos írók csoportja 1931-ben Moszkvában kiadott egy állásfoglalást, kritizálva a Csokoládé magyar nyelvű megjelentetését azon az alapon, hogy ideológiailag gyenge. József Attilát is megtámadták, mert „a fasizmus táborában keresi a kivezető utat”. Ezt közölte a Sarló és Kalapács című havilap, amely Moszkvában jelent meg 1929 és 1937 között. Az 1931. júniusi számban József Attila lesújtó választ közölt, kifejtve véleményét, hogy csak azért nem szeretik a Csokoládét, mert azt egy másik frakció publikálta. (József, 1958, 209-219. és 429-442.) A politikai paletta másik oldala is felfigyelt Taraszov-Rogyionov könyvére. Trócsányi Zoltán szerint szomorú, gonosz és vérszomjas a regény, és az Oroszországból jövő hírek