Bandy, Alex: A Csokoládé-gyilkosság. Egy filozófus másik élete (Budapest, 2014)
Jegyzetek
JEGYZETEK 495 tudta, hogy Révai zsidó származású. De azt is hozzátette, semmi konkrétumot nem tud arról, hogy Révai valóban veszélyben volt-e. Révai ezen affinitását jól érzékelteti Farkas Vladimir közlése az apjától hallottak alapján. Mikor Farkas Mihály és Révai megint magyar földön voltak a háború után, ünnepélyes fogadtatásban volt részük valahol, és mikor hosszú évek után először csendült fel a Himnusz, Révainak könnyes lett a szeme. „Nem is tudtam, hogy ilyen sírós vagy, Józsi” - jegyezte meg Farkas Mihály, ami róla is árulkodik. Sinkó Ervin említi könyve 139. oldalán, hogy egy beszélgetés során Révai „mintha elpirult volna” - mondott bárki hasonlót Rákosiról, Gerőről, Farkasról? Farkas nem éppen az árnyalt gondolkodásáról volt ismert. 1949-ben egy szovjet művészeti kiállításon Farkas a következőt mesélte Zelk Zoltán költőnek: „Van egy szovjet szakácsnőm, neki megmutatok mindent. Ha tetszik neki, akkor az jó, mert ő a nép!” Zelk megkérdezte, hogy tud-e a szakácsnő magyarul, és mikor megtudta, hogy nem, megkönynyebbült: „Még szerencse! Így verset nem mutathat neki!” (Sinka, 1999, 262.) A regény- és drámaíró Németh László egyáltalában nem nevezhető kommunistabarátnak, megalkuvásai ellenére sem. Ezért figyelemre méltó, hogy Németh szerint - Veres Péter után és Erdei mellett - „valószínűleg Révai látja leginkább, mik lehetnek ennek a nehéz sorsú népnek a lehetőségei”. (Vekerdi László: A „Sorskérdések” árnyékában, Tatabánya, 1997, 6.) Lukács említette, hogy egyszer Révainál találkozott Németh Lászlóval. „A vezetők közül Révai ismerte a legjobban Magyarországot, és ő állt legközelebb a Magyarországon uralkodó ideológiákhoz. Egészen kétségtelen, hogy közte és a népiesek között volt egy bizonyos kapcsolat.” (Lukács, 1989, 278.) Még 1970-ben is állította, hogy Révai „minden hibájával együtt nagyon tehetséges ember volt”. (Lukács, 1985, 41.) Nyerges András érdekes cikket írt egy találkozóról Illyés, Lukács, Németh és Révai között (Magyar Hírlap, 2003. április 5., 23.). Idéz Révai egyik 1950-es beszédéből: „Sokszor egyenesen udvaroltunk azért, hogy [a népi írók] csatlakozzanak népi demokráciánkhoz.” Idézi továbbá, hogy a találkozó hírére jegyezte meg Zsolt Béla: „kétségtelenül fontos, hogy a tömegeket is megnyerjük a demokráciának, de semmi esetre sem azzal, hogy mi demokraták tegyünk nekik engedményeket a demokrácia alapelveinek rovására.” (Ez ma is fontos mondat.) „A magyar földben gyökerezett Révai” - írta Vas Zoltán. „Nem tudta volna másként a börtönben, a moszkvai emigrációban írt munkáiban történelmileg maradandóan elemezni Petőfit, Adyt, József Attilát és más magyar költőket.” (Vas, 1982,139.) A már idézett személyeken túl számomra Bibó István véleménye a leghitelesebb. A Huszárral folytatott beszélgetésben a következőket mondta Révairól, akitől egyébként idegenkedett: ,,[A]z, hogy 56 egyáltalán kialakult és létrejött, és úgy jött létre, ahogy, abban Révainak történelmi előzményei és érdemei vannak. Mert Révai volt az egyetlen ember ebből a társaságból - ez Erdei [Ferenc] megjegyzése -, aki a magyar történelmet érzékeli, mert Gerőnek és Rákosinak erről fogalma sem volt; velük ugyanez akárhol, Kamcsatkában, bárhol a világon megtörténhetett volna. Emlékszem, milyen szenzáció volt, mikor Révai a magyar történelemből felvetette - Jociék [Erdei özvegye, Majlát Jolán] hozták nekem a történetet - Jellasich és Horthy analógiáját. Frappáns volt és haladó értéket képviselt. Révai volt az, aki az egész Rákóczi-, Kossuth-kultusznak a maga sallangos nemzeti formájából kiemelve tartalmat adott, és az egész magyar történelemre be tudta állítani. Mivel Révai előírása szerint tanították a magyar történelmet 56-ig, egy csomó dolog fölötlött a fiatalok