Bandy, Alex: A Csokoládé-gyilkosság. Egy filozófus másik élete (Budapest, 2014)
Jegyzetek
574 JEGYZETEK Körülbelül két évvel később letartóztatták a munkahelyén, mert belekeveredett egy csempészetbe. Egy feltalálónak segített Nyugatra juttatni találmányát, de lebukott. Az Andrássy út 60.-ban kezdte, aztán Kistarcsa, majd Recsk következett 1953 őszéig. Hogy miért nem került soha bíróság elé, azt már sosem tudom meg. A vonatkozó AVH-dokumentumok egyértelműek, ő bevallotta cselekedetét, és 1973-ban nekem is elmesélte, amikor nem hittem, hogy valaha is látom az ő AVH-anyagát. De nem ez az érdekes itt. Szabadlábra helyezése előtt az új táborparancsnok magához rendelte, és közölte vele, hogy a szocialista jogi normák megsértése történt, és hamarosan kiengedik. Mint már írtam, alá kellett írnia egy papírt, miszerint soha senkinek nem mesél arról, ami történt. Már az ajtó felé ment, mikor a parancsnok megszólalt: „Fogadjon el egy jó tanácsot, ne tartson több előadást József Attiláról.” Mondta is apám, hogy sose felejti ezt el, őt is megdöbbentette. Nyilván valaki 1947-ben jelentette, hogy előadása nem volt pártszerü. E példából is világos, hogy a titkosrendőrség számára semmi sem volt érdektelen. Apám kihallgatását Décsi Gyula AVH-ezredes végezte. Ezt nem tudtam, apám sem mondta - gondolom, a kihallgatótiszt nem mutatkozott be neki. Csak mikor a rendszerváltás után megkaptam az ÁVH-dokumentumokat, akkor láttam Décsi nevét. (Furcsa volt arra gondolni, hogy egykori munkahelyemen Décsi volt az osztályvezető a szomszéd szobában.) Vígh Károly egy házban lakott Décsivel Budán, ő mesélte, hogy néha beszélgettek, és tőle hallotta, hogy a recski tábor felállítása Rákosi ötlete volt. (Az ÁVH tisztjei, Popper Endre, valamint Domokos József, akkoriban a legfőbb államügyész, szintén a Riadó utcában laktak; érdekes lenne megtudni, miért kerültek ezek az emberek pont egy utcába, netán ugyanabba a házba.) 427 Az első, Magyarországon megjelent tényszerű írás Recskről Sztáray Zoltán „A recski kényszermunkatábor” című tanulmánya volt. Az AB Független Kiadó publikálta (szamizdat) 1982-ben, így csak szűk körben volt hozzáférhető; ugyanebben az évben jelent meg magyarul az USA-ban Nyeste Zoltán Recsk: Emberek az embertelenségben című műve, amelyet aztán 1989-ben a Püski kiadó adott ki. Az áttörés itthon négy évvel később jött, amikor „Recsk 1950-1953” címmel megjelent egy interjú Zimányi Tiborral (Mozgó Világ, 1986/10.), vagyis hat évvel azután, hogy az én írásomat - Berkovits György szavával élve „sajnálatunkra” nem közölte a havilap. Ezt követte Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia: „Őrizetbe vételét meghosszabbítom...”, Alföld, 1988/8; Gyarmathy Lívia: „Eleinte szép világ volt...”, Alföld, 1990/10; Egri György: „Recsk üzenete”, Szabad Európa, 1991. október 21., hogy csak a fontosabbakat említsem. Több könyv is megjelent: Benkő Zoltán: Történelmi keresztutak, Miskolc, 1996; Böszörményi Géza: Recsk 1950-1953, Budapest 1990; Erdey Sándor: A recski tábor rabjai, Budapest 1989; Erdey Sándor: A budai kitöréstől a recski táborig, Budapest 1995. Több emberrel is beszéltem a rendszerváltás után, akik ismerték apámat Recsken, és ontották magukból a „sztorikat”. A sorolt recski beszámolókban ezek olvashatóak. De amiket Eugen Kogon írt meg az SS állam című könyvében (magyarul 2006-ban jelent meg), mindent felülmúl. 1965-ben vettem meg angolul és csak apránként tudtam elolvasni. Az angol cím The Theory and Practice of Hell (A pokol elmélete és gyakorlata), jobban tükrözi tartalmát. Tudtommal semmiféle feljegyzés sincs arról, hogy a nácik mit terveztek tenni a sok munka-, koncentrációs és haláltáborral, amelyeket Európa különböző részein működtettek. Viszont létezik egy hivatalos, 1953. november 3-i dokumentum arról, hogy komolyan tervbe vették, hogy a recski táborból gyermeküdülőt vagy esetleg egy gazdaságot alakítanak ki.