Magyar Néprajzi Atlasz IV. - Magyar Náprajzi Atlasz 4. (Budapest, 1989)

Barabás Jenő (szerk.): Magyar Néprajzi Atlasz IV. - Magyar Náprajzi Atlasz 4. (Budapest, 1989)

A Magyar Néprajzi Atlasz a magyar népi műveltséget területi tagoltságában mutatja be. Tartalmazza a népi kultúrának azokat a meghatározó szerepű elemeit, amelyek jelentős térbeli tagoltságot mutatnak, hisz a műnek jellegéből következően elsőrendű feladata a kulturális értékek sokszínűségének, változatosságának, továbbá területi rendszereinek a bemutatása. Az említett célok megközelítése a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően úgy történik, hogy az egyes elemeket előfordulási helyükön geometrikus jelek segítségével mutatjuk be egy halvány nyomatú alaptérképen. Az adatok pontos helymeghatározása koordináta-rendszer segítségével lehetséges, bár hozzávetőleges eligazítást az alaptérképen látható vízhálózat és országhatárok is nyújtanak. Az egyes térképek témáját a jobb felső sarokban lévő magyar és német nyelvű cím adja meg, amely a tartalomjegyzékben angolul is olvasható. A geometrikus jelek magyarázatát, tartalmát alul a jobb és bal sarokban kétnyelvű szöveg, esetenként és szükség szerint ábrák adják meg. Az alaptérkép peremén kívül, felül jobb oldalon látható a készítő neve és a térkép sorszáma. Az adatfelvételi pontok, a vizsgált települések neveinek betűrendes jegyzéke a koordináta mutatóival együtt külön lapon az I., IV. és VII. kötet elején láthatók. Ugyanitt található egy másik lapon a koordináták szerint rendezett kutatópontok jegyzéke. Az atlasz lapjai a tradicionális kultúra igen széles körét ölelik fel, döntően az 1900 körüli állapotnak megfelelően, de több esetben változási folyamatot mutatnak be. Az I— III. kötetben rövid, öt térképen vázolt településtérkép után részletezőbben megismerkedhetünk a földművelés munkamenetének, eszközkészletének, az állattartás több részletének, a szállítás eljárásainak, eszközeinek igen gazdag táji változataival, A IV—VI. kötet térképei a lakóház, a gazdasági épületek, a népviseletek jellegzetes elemeit, a táplálkozás, az ételek helyi sajátosságait mutatják be. A VI—Vili. kötetben az ünnepi táplálkozást, a szokásokat, a család és rokonság szerepét, a születéssel, házassággal, halállal kapcsolatos nagy múltú hagyományokat ismerhetjük meg. Az utolsó (IX.) kötetben a népi tudat-, hiedelemvilág számos részletéről kapunk tájékoztatást, a kozmogónikus képzetektől a természetfeletti lényekig. A Magyar Néprajzi Atlasz műfajilag forráskiadvány, amely a népélet iránt érdeklődőknek általános tájékoztatást nyújt a kultúra sokszínűségéről, egyes tájak, népcsoportok sajátosságairól, egyes tudományágak (néprajz, nyelvészet, történelem, földrajz, szociológia stb.) kutatói számára pedig vizsgálati alapanyagot jelent. Nagyon lényeges az egyes térképek, térképcsoportok problémafeltáró jellege. Miért ilyen eljárás, eszköz, ruhadarab, ételféle, hiedelemképzet stb. jelentkezik ebben a zónában, s miért amolyan a szomszédos területen? Jól igazolt, hogy a tradicionális kultúra táji tagoltsága nem véletlenszerűen jött létre, hanem valamilyen történeti-társadalmi folyamat eredményeként vagy valamilyen természeti adottság következményeként. A táji tagoltság rendszere — ami legtöbb térképen azonnal szembeötlik — tehát olyan összefüggésekre, történeti folyamatokra, kapcsolatokra hívja fel a figyelmet, amely más forrásokban elsikkad. A műben közölt anyag teljesen új ismereteket hoz. Az adatfelvételt egy négykötetes kérdőív segítségével, döntően az 1960-as években, szakképzett néprajzi kutatók végezték a magyar nyelvterület egészén arányosan elosztott 417 településen. A kutatópontok kiválasztásánál az volt a törekvés, hogy azok reprezentálják körzetük kultúráját. Egymástól való távolságuk általában 15—20 km, aprófalvas, tagolt domborzatú vidéken esetleg kevesebb, ritka településsúrúség mellett valamivel több. Ilyen vizsgálati pontsúrúséggel remélhető, hogy a kulturális régiók, a helyi sajátosságok s ezek térbeli rendszere kirajzolódik. A szélső vizsgálati pontok a Kárpát-medentíében kelet— nyugat irányba (Alsóór—Kovászna) mintegy 850 km, észak—déli irányba (Magyarbód—Székelykeve) kb. 500 km távolságot fognak át, így Közép-Európa keleti övezetének igen tekitélyes részéről nyújtanak áttekintést az egyes lapok. The Atlas of Hungarian Folk Culture presents Hungarian folk culture in its regional diversity. It deals with specific elements of the folk culture that show significant regional variations; the main goal of such a work is fo present regional systems, and the variety of cultural phenomena. In accordance with international practice, individual single elements have been indicated at their place of occurrence by geometrical symbols on a lightly printed geographical ground map. For exact localisation of the symbols there is a system of coordinates, and for rough orientation the ground map shows the network of rivers and national boundaries. The topic of each map is given by the title at the top right in Hungarian and German, and also in English in the table of contents. The key to the symbols is given in two languages or by illustrations at the right and left bottom corners. On the margin, top right, there is the name of the author and the serial number of the map. The list of settlements surveyed (points of investigation), in alphabetical order with their coordinates, is to be find on a separate sheet at the beginning of volumes I, IV and VII. Another sheet shows the points of investigation arranged according to their coordinates. The maps cover a wide range of the traditional culture, mainly showing the state of affairs around 1900, but also the process of change in several cases. In volumes I to III, some maps introduce the settlement pattern, and we then go on to the work and tools of agriculture, several details of animal husbandry, and ways and means of transport, all of which show much regional variety. The maps of volumes IV to VI discuss dwelling houses and farm buildings, characteristic elements of dress and the regional features of the food culture. Volumes VII and VIII include festival food, popular customs, the role of family and kinship, traditions connected with birth, marriage and death. The last volume (IX) presents information on popular knowledge and belief rahging from cosmogonic ideas to supernatural beings. The nature of the Atlas of Hungarian Folk Culture is that of a primary-source work. It gives general information on varieties of cultural phenomena, characteristics of single regions and population groups for those interested in folk culture, and it provides research material for disciplines like ethnology, linguistics, history, geography and sociology. An essential feature of the maps and groups of maps is that they raise questions. Why do some ways, tools, forms of dress, types of food and beliefs appear in one region and others in the neighbouring region? It is well established that regional differences in traditional culture did not come into being just by chance, but as a result of historicalsocial processes or as a consequence of the natural environment. The system of regional differences—which is striking on most of the maps—calls attention to such relationships, historical processes and links, which are more concealed in other sources. The material published in the Atlas is based on fresh data collection, so the work brings new knowledge in this respect also. Data collection was carried out during the 1960s, in 417 settlement points evenly distributed throughout the whole Hungarianspeaking territory, by trained ethnologists using a four-volume questionnaire. The points of investigation were chosen to represent the culture of their surroundings. The distance between each is usually 15-20 kilometres, sometimes less in areas of small villages or varied configuration of the terrain, and sometimes more, in cases of lower population density. With such a close grid, it can be hoped that cultural regions, local characteristics and their regional system take shape on the maps. In the Carpathian Basin the most extreme research points cover a distance of c. 850 kilometres from West to East (Alsóör-Kovászna) and c. 500 kilometres from North to South (Magyarbód-Székelykeve). The maps, therefore, present a view of a large part of the Eastern zone of Middle Europe. Der Atlas der Ungarischen Volkskultur schildert die ungarische traditionelle Kultur in räumlicher Gliederung. Er beleuchtet die wichtigen Züge der traditionellen Kultur, die eine bedeutende regionale Differenzierung zeigen, da die primäre Zielsetzung des Werkes Schilderung der Mannigfaltigkeit und der räumlichen Systeme des Kulturgepräges ist. Entsprechend der Praxis volkskundlicher Kartographie stellt der Atlas die einzelnen Kulturelemente mit Hilfe geometrischer Zeichen auf einer matt gedruckten Grundkarte vor. Die genaue Ortsbestimmung ist mit Hilfe eines Koordinatensystems möglich, während das Wassernetz und die Ländergrenzen ungefähre Anhaltspunkte bieten. Das Thema der einzelnen Karten wird durch den ungarischen und deutschen Titel in der Ecke rechts oben angegeben. Der Titel ist im Inhaltsverzeichnis auch auf englisch enthalten. Erklärungen zu den verwendeten Zeichen und gegebenenfalls auch Zeichnungen sind in den unteren linken und rechten Ecken zu finden. Am Rand der Grundkarte, oben an der rechten Seite, befinden sich der Name des Autors der Karte und die laufende Nummer. Das alphabetische Verzeichnis der Namen der Belegorte, d. h. der untersuchten Siedlungen, findet man zusammen mit deren Koordinaten am Anfang des I., IV. und VII. Bandes auf jeweils einem gesonderten Blatt. Ebenda (auf einem anderen Blatt) befindet sich das Belegortverzeichnis nach Koordinaten geordnet. Die Karten des Atlas umfassen ein sehr weites Sachgebiet der traditionellen Kultur. Sie zeigen zumeist den Zustand um 1900, aber in den meisten Fällen auch den Wandel. In den Bänden I—III können wir uns nach der Siedlungsstruktur mit der Arbeitstechnik und den Geräten des Ackerbaus, mit mehreren Fragen der Viehhaltung und dem Transport bekannt machen. Die Karten zeigen deren reiche regionale Varianten. Im IV.— VI. Band findet man die Karten zu den Sachgebieten Wohnhaus, Wirtschaftsgebäude, Bekleidung und Alltagsnahrung. Band VII und VIII beschäftigen sich mit den Festspeisen und der Rolle von Gesellschaft, Brauch, Fest und Spiel. Im letzten, IX. Band erhalten wir über zahlreiche Details des Volkswissens und der Glaubensvorstellungen, von kosmogonischen Vorstellungen bis zu den übernatürlichen Wesen, Auskunft. Der Atlas der Ungarischen Volkskultur ist hinsichtlich seiner Gattung eine Quellenpublikation, die allen Interessenten des Volkslebens eine allgemeine Auskunft über die Vielseitigkeit der Kultur, die Besonderheiten einzelner Regionen und Volksgruppen gibt, den Forschern einzelner Fachgebiete (Volkskunde, Philologie, Geschichte, Geographie und Soziologie) aber Forschungsmaterial sein soll. Sehr wesentlich ist, daß die einzelnen Karten und Kartengruppen Fragen aufwerfen und Probleme erschließen. Warum erscheint ein solches Verfahren, Gerät, Kleidungsstück, Nahrungsmittel, oder eine solche Glaubensvorstellung in dieser Zone und warum nicht im benachbarten Gebiet? Es ist gut belegt, daß die räumliche Gliederung nicht zufällig, sondern als Resültat historisch-sozialer Prozesse oder als Folge natürlicher Gegebenheiten entstand. Das System der kulturräumlichen Gliederung macht also — was auf den meisten Karten sofort ins Auge fällt — auf solche Zusammenhänge, historischen Prozesse und Beziehungen aufmerksam, die in anderen Quellen verloren gehen oder versteckt bleiben. Das im Atlas aufgearbeitete Material stammt aus neuen, einheitlichen Erhebungen. Deshalb bringt das Werk auch in dieser Hinsicht neue Kenntnisse. Die Erhebung wurde von volkskundlich geschulten Exploratoren mittels eines vierbändigen Fragebogens in den 60-er Jahren in 417 Siedlungen durchgeführt, die im gesamten ungarischen Sprachgebiet proportional verteilt waren. Man war bestrebt, die Belegorte so auszuwählen, daß diese die Kultur der Umgebung repräsentieren. Sie sind im allgemeinen 15—20 km von einander entfernt; die Entfernung ist in Gebieten mit Zwergdörfern und gegliedertem Gelände vielleicht etwas geringer, in dünner besiedelten Gebieten etwas größer. Bei einer solchen Belegdichte ist zu hoffen, daß sich die kulturräumliche Gliederung und die Stellung der einzelnen Regionen abzeichnen. Die maximale Entfernung der Belegpunkte beträgt innerhalb des Karpatenbeckens in west— östlicher Richtung etwa 850 km (Alsóór—Kovászna), in nord—südlicher Richtung etwa 500 km (Magyarböd—Székelykeve). Somit bietet der Atlas einen Überblick über einen bedeutenden Teil des östlichen Mitteleuropas.