Baranyai Erzsébet: Az írásbeli közlés gondolkodáslélektani vonásai. Tanulmányok (Budapest, 1959)
dr. Baranyai Erzsébet: Személyes és személytelen hang a fogalmazásban
dr. Baranyai Erzsébet SZEMÉLYES ÉS S Z EM ÉLYTELE N H A N G A FOG A LM A Z Á S ВА X Bevezetés A közönséges, mindennapi fogalmazás — mint ahogy már megállapítottuk — közlés, mert a mondanivalót úgy adjuk elő, hogy racionális eszközökkel biztosítjuk a megértést. Az ilyen előadás követelménye azonban nyelv- és íráskultúránk mai fokán már differenciáltabb. A fogalmazónak ugyanis nemcsak azt az elemi követelményt kell kielégítenie, hogy az olvasóval megértesse mondanivalóját, hanem azt is, hogy a félreértés minden lehetőségét elkerülje, még ha ez a lehetőség valóságosan nem is, csak fiktíven áll fenn. Ha nem értjük is félre az ilyen mondatot: (József) Attila későn, halála után ismeri fel, hogy mennyit tett értük..,1 mégis helytelennek találjuk nem logikus volta miatt. A közlés folyamán a fogalmazó sajátos pszichikai állapotba kerül ; ezt a közlés attitűdjének nevezhetnénk. Az olvasó ugyanis még bizonyos távolságban van attól a tárgytól, melyet éppen a fogalmazó előadása nyomán fog megismerni, ezért a fogalmazó distanciát létesít maga és a tárgya között, hogy aztán azt oly módon tudja előadni, mintha maga is akkor ismerné meg lépésről lépésre, ezzel pedig biztosítja azt, hogy az olvasó is teljes világossággal felfogja. Az attitűdnek ez a motivációja azt hozza magával, hogy a fogalmazó az általa formulázandó tartalomra állandóan reflexiót bocsát, vagyis a szövegét már azzal a szemponttal alakítja, hogy azt valaki olvassa. Ezt a reflexiót nem kell úgy képzelnünk, mintha az a tudat gyújtópontjában levő világos felismerés volna, hanem inkább úgy, mint egy beállítódást arra, hogy a fogalmazó egyszersmind önmagának olvasója is legyen. Ennek a beállítódásnak a révén a tudatból jelzések érkeznek a produkció irányítására, vagyis ez az attitűd irányítja az objektív tartalom nyelvi formulázását. Egy nyelvlélektani munkában a szerző kimutatja,1 2 hogy valamely szöveg közvetlen, gyors megértésekor először mindig 1 Ti. anyja halála után. 2 Niemeyer, O., Methodisches und Tatsächliches zur Sprachpsychologie. 251