Bárczi Géza - Benkő Loránd: Emlékkönyv Pais Dezső hetvenedik születésnapjára. Nyelvészeti tanulmányok (Budapest, 1956)
Magyar nyelv
524 A jaj szó használata is korai verseivel kezdődik. Elsősorban a fájdalom kifejezésének nyomatékosítására szolgál. Sokszor használja az ijedtség kifejezésére: „Úgy érzem, mintha ingoványon járnék | és jaj süpped alattam a talaj” (Csend, 1922Л, 48). A ’’Párbeszéd” című költeményében a burzsoá ijedtségét jelzi vele: „Áll, jaj, a drága üzem, jöjj, dolgozz, nagy fizetést kapsz!” (1931. II, 43). A dehogy-gjal együtt a beszélt nyelv hatását fokozza: „Szegényember, hát már megint lázadsz ? | Jaj, dehogy lázadok, a gúnyám szakadt el.” (Szélkiáltó madár, 1925.1, 199). Sőt környezetet is tud ábrázolni ezzel a szóval, így a „Holttest az utcán” című költeményében: „Fehéren, törten ott feküdt a holt, I beszéltek hozzá — ajka szót se szólt. | Ki volt az anyja? Jaj, ki volt, ki volt?! I . . . Leszédült vagy leugrott — jaj szegény, | erős, vidám és most halott legény” (1922. I, 28).1 A szerencsétlenségre összecsődült emberek jajgatása ez. Egyrészt az ijedt kérdés, másrészt a sajnálkozás kísérője. Az indulatszóval még állásfoglalást is kifejez: „És az ember, szegény ember csak lapul belül, | . . . három láng nő homlokából, ... és zokognak, elzokogják a litániát: | »Én csak voltam! — Én, jaj, vagyok! — Én meg csak leszek!«” (Minden rendű emberi dolgokhoz, 1924. I, 148). Az érzelmek kitörésének érzékeltetésére is alkalmazza. Itt az indulatszó nem az érzést jelzi, hanem azt, hogy ez az érzés fájdalmat okoz a költőnek: „Jaj, majdnem szétfeszít a szerelem. I Jaj, majdnem összenyom a félelem.” (Jaj, majdnem . . ., 1936. H, 155). A boldogság nyomatékosítására csak egyszer, a „Tavasz van! Gyönyörű!” című versében használja fel. A jaj, jaj kettőzés és az ó és jaj kapcsolata a fájdalom erősítésére szolgál. De csak korai verseiben (1924-ig) alkalmazza, érett korában már mellőzi. A haj és hej csak a fájdalmat érzékelteti. A haj-1 egyszer a szerelmi zaklatottság leírása közben használja: „szerelem ez? vagy, haj nem is tudom csak, I csak azt tudom, hogy megbolondulok” (Szerelem ez?, 1922. I, 54), másodszor pedig fájdalmas vágyakozás kifejezője: „Röntgenfényből faragták, átsugárzik a falakon és | szavaimon, | haj, de igen messze van” (Riának hívom, 1925. I, 219). A Ае?-пек már más a stílusértéke. Fájdalmat fejez ki ez is, de inkább hetyke keserűség hordozója. Egy bordalban és nyelvjárási sajátságokkal bíró költeményben fordul elő. így valószínű, hogy a költő tudatosan használta fel ilyen környezetben. Ezek: ,,Hej\ az a lány, az se bánja, I ki iszik itt bánatába” (Ugye pajtás!, 1922. I, 66); „Hallod-e, te koldus, hordd el magad innen! | Él is megyek innen a tengeren túlra, | a tengeren túlra: a társaim szivibe, | ott pedig elmegyek szélvész közepibe, | danoljon, ha az kell, hej, de danol is már, | fennen dalol már a szélkiáltó madár.” (Szélkiáltó madár, 1925. I, 199); „Iddogálnak — hejl — a legények, | ünnep van j és én nem tudok örülni neked” (Kiszombori dal, 1927.1, 293). — A hajh és hejh változat értéke hasonló. Bár a hajh első előfordulása kissé erőltetett (Nem tudunk élni, 1922. I, 24), de a másik két alkalmazása hozzáidomul a versek stílusához: „Hejh, én láttam a bokáit, | hajh, de bor a bátorság itt I . . . Hajh, de virul az a lány! | Hejh, de szép is az a lány!” (Boros keserűség, 1922.1, 31); „Nincs gyerek a rossz világban, | jobb sorsa lesz, hajh, vizi-világban!” (Szegényember balladája, 1924. I, 160). A hejh megvan az előbb idézett „Boros keserűség” című versben, amelyben lehet, hogy a hetyke 1 1A mondat élén levő indulatszó után megszokott vessző többször hiányzik a „József Attila összes művei” kritikai kiadásban közölt versekből.