Bárczi Géza - Benkő Loránd: Emlékkönyv Pais Dezső hetvenedik születésnapjára. Nyelvészeti tanulmányok (Budapest, 1956)
Magyar nyelv
525 keserűséget jelzi, tudniillik a többi versében ez a funkciója. A „Szegényember balladája” című versének másik részében, „Szegényember, hejh, csak egyet szólna — | a király már katonákért szólna” szintén a vers stílusához idomul. A továbbiakban a keserűség mellett a hetyke, kihívó hangnemet képviseli, s valószínűleg nem véletlen, hogy forradalmi tartalomhoz kapcsolódik: „Mi vagyunk az Élet fiai, | a küzdelemre fölkent daliák, | megmozdulunk, hejh, összeroppan akkor | alattunk ez a régi világ!” (Fiatal életek indulója, 1922. I, 29); „hejh burzsoá! hejh proletár! — j én, József Attila, itt vagyok!” (Bevezető, 1927. I, 289). Az öröm indulatszói József Attilánál: 1. A sej haj általában olyan versekben szerepel, amelyek népi jellegűek (És keressük az igazságot, 1924. I, 133; Dúdoló, 1928. I, 315), valamint a már idézett „Sírdomb a hegycsúcson” című költeményben. Éz utóbbiban az Ady halálával kapcsolatos érzéseket illusztrálja: ,,— Sej haj, meghalt! . . . Ó meghalt! . . .”. — 2. A héjj és az ihaj a féktelen jókedv érzékeltetője: „Hé.jj, elevátorok, meg birnátok-e mozdítani ekkora kedvet?” (Érzitek-e, 1924. I, 188); ,,— Rikolts, dalolj szegény torok: — Ihaj, a Földünk hogy forog! | Ihaj szerelmi láz!” (Tavaszi ének, 1922. I, 11); ugyanígy a ’’Szerelem ez?” című költeményében (i. h. 54). Igen érdekes az aj és a pszt indulatszó használata. Az aj a Medvetánc bevezető soraiban található: „Fürtös, láncos, táncos, nyalka, | aj de szép a kerek talpa!” (1932. II, 68). Kétségtelen, hogy a csodálkozás érzékeltetésére szolgál. A művészi hatást pedig még azzal fokozza, hogy mélyhangú magánhangzójával hozzáidomul a táncoló medve leírásához. Á költemény tele van mélyhangú szavakkal, és az indulatszó így összehangban van a medve hangjával is (brumma). — A pszt szövegkörnyezete a következő: „Egy kirakatot mégis betörök! | Psszt, meghallják s nem ad, aki erre jár.” (Koldusok I., 1924. I, 157). Ez a csend parancsolására használt indulatszó itt a beszélt nyelv érzékeltetésére szolgál. Az ssz a hosszan ejtés jelzése. A szó hozzájárul az öreg koldus halk és ijedt beszédének ábrázolásához. József Attila költészetében is kiemelkedik a hé szó használata. Mint tájnyelvi indulatszónak megszólítás a funkciója. A költő is népdal és népballada jellegű verseiben alkalmazza. így 1924-ben: ,,Hé csillagok, jó csillagok, I patakra már hol akadok?” (Szomorúfűz, I, 151) és 1931-ben: „— Hé, emberek hova, hova? | — Ahol munkát, dolgot kapnánk, tág világban ide s tova.” (Aradat, II, 41). Ebből a funkcióból és stílusrétegből kiindulva a költő egyszer más környezetben is használja a szót. A „Farsangi lakodalom” című költeményében a fasizmus kiszolgálójának hangját, népet lenéző magatartását akarja érzékeltetni: „»—Édes úrnőnk házasul! | ATé munkás! Hé bércseléd! I Meghívott a tőke!” (1931. II, 40). Buzdító szavai között megtaláljuk a közismert nosza-1, használatában nincs semmi eltérő. A rajta alkalmazása már érdekesebb. A „Boros keserűség” című versében a már említett hajh, hejh indulatszókkal együtt a bordal stílusához illeszkedik, és a modanivaló hangulatát érzékelteti. Égy másik versében azonban más hatást kelt: „Öblíts benzinben selymeket; | szedd guggolva a vöröshagymát; | ölj kecskét, amely rád mekeg; | jól szabj, hogy álljon jól a nadrág; j csak rajta, mikor abbahagynád! | kirúgnak s mit nyerhetsz azon ? | Koldulsz ? betörsz ... A rend lecsap rád, — | a tőkéseké a haszon.” (A tőkések hasznáról, 1933. II, 92.) Itt a szöveg tartalma és az indulatszóhoz fűződő képzeteink között fennálló ellentét hozza létre a művészi hatást, a költő