Bárczi Géza - Benkő Loránd: Emlékkönyv Pais Dezső hetvenedik születésnapjára. Nyelvészeti tanulmányok (Budapest, 1956)
Magyar nyelv
548 nyakának könnyen forgó tekergésétől vagyon” (Term. hist. 146). Herman Ottó a nyelvjárásokból ismert adatok közt említi a Nyaktekercs-et is (A madarak hasznáról és káráról 382). A nyaktekercs esetében tehát nem „tudós” alkotással van dolgunk: a nyelvjárásokból vették át a természettudósok (ezt bizonyítja Márton adata is, aki már Földi kéziratának ismerete előtt használja). Érdekes a lajhár szó története. Ezt is a Dorottyában használja a költő, Vénusz ajkára adván a szókat: „Előttem a lajhár friss játékot tészen, | S e leglomhább állat vidám s virgonc lészen” (I, 612). A lajhár szóhoz ugyanitt jegyzetet csatol, amelyben Fábián és Földi említett természethistóriájára utasítja az olvasót (I, 612). A NyÚSz. a lajhár-ra — ’Faulthier’ jelentésben — az első adatot Földi 1801-i könyvéből idézi (’Faul, träge’ értelemben már MA. ismeri). Van azonban korábbi adatunk a szóra: nemcsak Fábián 1799-i természetrajzából (604—5); 1798-ban megtaláljuk már Nagy Sámuel említett Sander-fordításának második kiadásában: „Ügy ítélem, hogy az ignavus Tridactylust; legjobb Lajhárnak neveznek [!]; mert ez restet is tesz: ettől hogy Lajha” (i. m. 114—5). Ugyanitt még egy érdekes megjegyzést tesz a magyar szóról: „benne is van az Ai nevű [!]a’mellynévenaz Amérikánusoknál neveztetik” (115). Ezek szerint nem Földié, hanem Nagyé az elsőség érdeme ? Nézzük csak meg Nagy Sámuel fordításának első, 1794-es kiadását. A megfelelő helyen még nincsen lajhár, még csak Ai van: „Az Ai leg restebb ostobább állat a’ világon” (109). Később találta vona ki? A második kiadás előszava, illetőleg egyik jegyzete ad magyarázatot. Az előszóban arról ír, hogy az első kiadás „alkalmatlan ’s bizonytalan mesterszóit” megjobbította, illetőleg helyettük „valódi torsok magyar szók”-at alkalmazott (i. m. XVII— XVIII). A 12. lap jegyzetében ezt találjuk: ,,A’ ki Linnét akarja megszerezni; szerezze-meg a’ XV. kiadást ... A’ ki pedig tsak Magyarul tud, várakozzon addig míg Doktor Földi János Űr kiadja magyarúl a’ Természet Systemáját. Ez a’ munka remek, és még Bátschnál ’s Blumenbachnál-is tökéletesebb, és szerentsésebb a’ Rendek meghatározásában.” Hogy Földi könyve már kéziratos formájában hatni kezdett, azt már Márton szótárából tudjuk (a NyÚSz. már Márton 1800-i szótárából idézhetett volna adatot: Lajhár, emlősállat, Ignavus, das Faulthier”; 1799-ben, amikor még Földi kéziratát nem ismerte, a Faulthier-1 így adta vissza: „tunya, rest, állat neve”). Nagy Sámuel fordítása a másik példája annak, hogy Földi műszavait már műve kéziratos korában igyekeztek használni és terjeszteni a kortársak. Nagy Sámuel, Fábián József, Földi János munkái egymással szoros — szinte szerves — kapcsolatban vannak. Csokonai és Márton is ott áll mellettük: ők az új műszók terjesztői és népszerűsítői. 3. A nyelvészeti eredményeken túl talán másban is használhat a dolgozat a Csokonai-filológiának. Sikerült talán rámutatnunk Csokonai költői alkatának arra a jellemző vonására, hogy tolla nyomán a „legprózaibb” szavak, a legnehezebb tárgyak is játékos könnyűséggel emelkednek a költészet fényeibe (ebben a tekintetben József Attila legméltóbb párja költészetünkben). A dolgozat nyomán talán erősebb fénnyel válnak ki Csokonai arcképének azok a vonásai is, amelyeket „felvilágosult gondolkozása”, „relaizmusa”, ,,modernsége” címen tart számon az irodalomtudomány. Szilágyi Ferenc