Bárczi Géza - Országh László (szerk.): A magyar nyelv értelmező szótára 1. A-D (Budapest, 1959)

XXIX 4. A szótár rendszeresen 76 szerző műveiből közöl idézeteket. A szerzők kevés kivétellel (Kossuth, Szalay László, Csengery Antal, Péterfy Jenő stb.) nemzeti szépirodalmunk képviselői. Legtöbbet XIX. századi klasszikusaink (Katona, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, Mikszáth stb.) műveiből s a XX. század legnagyobb magyar költőitől és íróitól (Ady, Tóth Árpád, József Attila, Móricz Zsigmond stb.) idézünk. Hogy hozzájuk viszonyítva kisebb jelentőségű írók és költők műveiből is rendszeresen közlünk idézeteket, ennek egyrészt az az oka, hogy több író nyelvhasználatát tekintetbe véve egyetemesebb képet adhatunk a magyar irodalmi nyelvről, másrészt pedig az, hogy a legnagyobb íróink alkotásaiból gyűjtött cédula­anyagban némely szójelentés szemléltetésére nem találtunk megfelelő idézetet. Ma is élő íróinktól — minthogy életművük nem tekinthető lezártnak — nem közöl idézetet a szótár. Kivételesen felhasználunk idegen nyelvből fordított műveket is, de csak akkor, ha az idegen szerző kiemelkedő jelentőségű szépíró volt, és ha a fordító is nyelvünk művésze, a magyar műfordítás-irodalom jelentős egyénisége. Idegen nyelvű, nem szépirodalmi művet fordításban nem idézünk, és nem használjuk fel névtelen vagy nem költő fordítók tolmá­csolását sem. Olykor meg kellett rövidítenünk az idézetet, máskor ki kellett egészítenünk, vagy pedig bizonyos magyarázatot kellett hozzáfűznünk, illetőleg bizonyos jelzéseket kellett benne alkalmaznunk. Az idézetet megrövidítettük, ha a címszót tartalmazó szövegrészlet olyan vonatkozást is tartalmaz, amely nem szükséges vagy nem tartozik a címszó szemléltetéséhez. Azt, hogy közlésünkben az eredeti szöveg egy vagy több szava — kivételesen esetleg egy vagy több mondata is — kimaradt, három ponttal jelöljük. Mivel előfordul, hogy az idézett szövegben is három ponttal jelölte a szerző valamely gondolat félbeszakítását, az eredeti három pont helyébe négy pontot (....) teszünk. (Pl. Béke födje hamvát.... fátyol az emlé­két. Az eredeti szövegben : Béke födje hamvát . . . fátyol az emlékét.) Az írói idézeteknek betoldással való kiegészítése, még ha a szöveg érthetővé tételét szolgálja is, némi önkényes beavatkozást jelent az író munkájába. Éppen ezért akkor, amikor elkerülhető, nem élünk vele. Ha bizonyos kiegészítésre mégis szükség van, a szó­tár szerkesztőitől származó szöveg szögletes zárójelbe kerül, és az idézettől eltérően nem dőlt szedésű, pl. : Az öregasszony piszmogva aggatta [a karácsonyfára] a fényes limlomot. Rövid, egy-két szavas magyarázatokat is csak a legszükségesebb esetben toldunk be az idézetbe. Erre rendszerint akkor kerül sor, ha az idézetben olyan szó fordul elő, amely a szótárban sem mint értelmezett címszó, sem mint szócikk végén közölt összetétel vagy szár­mazék nem szerepel. Ezt a népdalsort például: „Bérugá gyontáros ládáját” — minthogy sem a gyontáros, sem alapszava nem címszavunk —, így közli a szótár : Bérugá gyontáros [=tarkára festett] ládáját. A verses szövegekből vett idézeteket helykímélés végett folyamatosan írva, nem pedig verssorokra tagolva közöljük. A verssorok nagy kezdőbetűje a legtöbb esetben amúgyis eligazítja a szótár használóját abban a tekintetben, hogy hol kezdődik a vers egy-egy sora. (Lásd például ezt a Kisfaludy Sándor Himfyjéből vett idézetet: Csak a baglyok huhogása, És a hollók károgása, Elegyedik jajomba.) Ha azonban a költő a verssorok elején nem használ nagy kezdőbetűt, vagy ha tulajdonnév fordul elő az idézetben, és így kétely támadhat a vers­sorok kezdetét illetően, akkor az idézett versszövegben a sorhatárokat vékony függőleges vonallal, virgulával ( | ) jelöljük. Az idézetek után a szerző neve vagy a szerző nevének rövidített formája következik. Két név vagy rövidítése műfordításból vett idézetet jelöl. Az első tag a magyar műfordítónak, a második tag a magyarul tolmácsolt idegen költőnek a neve, illetőleg nevének rövidítése.

Next