Barla Gyula (szerk.): Vajda János: Kisebb költemények 1. 1844-1860 - Vajda János összes művei 1. (Budapest, 1969)
Jegyzetek
idézi Hunyadinak a fiaihoz intézett búcsúszavait is: „irtsanak ki minden viszálkodást lelkeikből, egyesüljenek egy nagy vállalatban” (vő. 53 — 56. sorokkal). Kimutathatóan Vajdára leginkább Jókai leírása (A magyar nemzet története. Heckenast Pesten 1854.) hatott. Jókai elbeszélésében megtalálhatók azok a motívumok is, amelyek az előző kettőből hiányzanak, s amelyek a költeményben jelentős szerepet játszanak. II. Mohamed terveiről így szól Jókai: „Midőn Mohammed kimondá, hogy amint egy Isten van az égben, úgy egy úr leend a földön, nagyon jól tudá, hogy a föld többi urai mily gyöngék ellenében s mint rontják egymást közösen” (253. 1.). Vö. 45 — 52. sorokkal! Aztán: „Mohammed egész bizonyossággal vélte meghatározhatni: hány nap múlva fog Belgrádon ünnepelni és azután Budán, azután Bécsben, azután Párizsban” (253. 1.), vö. 105 —106. sorokkal! Jókai mondja, hogy Hunyadi hadserege „alig tévé a török seregnek tizedrészét” (254. 1.) — bár ezt az arányt később Kapisztrán keresztesei megváltoztatták —, e kifejezést is átvette Vajda (102. sor). Valószínűleg Jókaira megy vissza az utolsó két sor (119—120.) képe is; ugyanis a jelenetet pl. Szalay így adja elő: „Mohamed ... lesütött fővel, némán ült egy hosszú óráig, s aztán e szavakra fakadt: ellenségek voltunk, de fájlalom halálát, mert nagyobb férfiút, még nem látott a világ” (161.1.), Jókai viszont: „még ellensége is megsiratá őt, — a nagy Mohammed” (261. 1.). A 67 — 68. sort vö. Szalay (155. 1.) és Jókai (254. 1.) azonos szövegével: mindkettőjük szerint „Szegedig hallatszott el az ostrom dörgése”. A források adataival csak egyetlen részlet nem egyezik: nem tehet tudni, miért 300 000 törököt emleget Vajda (81—82. sor), holott a korabeli történetírók szerint is — s a valóságban is — csak 150—160 000 főnyi sereg vonult fel. II. Mohamed 1451—1481-ig uralkodott, Konstantinápolyi 1453-ban hódította meg. Greguss Ágost említi először a verset, rossz szerkezetéről beszél (-se, PN, 1856. szept. 24.). A költemény a NŐ 1858. okt. 31-i közlésekor ilyen címmel szerepel: Szavalmányok. A magyar történetkönyv. A vers végén zárójelben: V. К. M. Kiad. В kiadást nem találtuk. Endrődi Sándor szerint Vajda történeti verseiből „egy dicső múlt tűnik szemeinkbe . . .” (Figy. 1872. dec. 15.). Bodnár Zsigmond kárhoztatja a „magas hangot”, pl. a „ránk támadó török katonákat ily képben mutatja be ...” — idézi az 57—71 sorokat (Magyar Szemle, 1881. I. máj. 287. 1.). Kolozsvári Aladár „félig lírai, félig elbeszélő költeménynek” nevezi, kidolgozását terjengősnek tartja (Élet és irodalom, 1884. 39. és 40. szám). Röviden említi a költeményt Rencz (17. 1.), Kerekes György (O—V 1901. jan. 16.), Bródy (19. 1.), Rubinyi (92. 1.). Komlós Aladár a vitézi tárgyú költészet darabjai között említi, rámutat a költő múltba vágyódására (Komlós, 47. 1.). Szövegváltozatok: Cím: К 56, К 58: Sirályok XXIX. NŐ: A magyar történetkönyv 3 KN: hír 14 К 56, К 58, NŐ: kora — egyik másik 17 К 56, К 58, NŐ: Olykor Olykor 18 К 56, К 58, NŐ: szégyenébe; KK, KN: szégyenébe: 476