Barta János: Klasszikusok nyomában. Esztétikai és irodalmi tanulmányok (Budapest, 1976)
I. Esztétika és irodalomtudomány
értéktől. Ha ismert magyar példákra gondolok, igazat kell adnom neki, hogy a kettő nem azonos. Bródy Sándor életművének egészében, valóságfeltáró és művészi kezdeményeiben van a történeti értéke, — de alig van az életműnek egy darabja, amely mint műalkotás hibátlan vagy kiérlelt volna. Nos, mindjárt folyamodhatok a másik elméletíróhoz, W. Kayserhez, aki szerint a történeti érték voltaképpen, hogy úgy mondjuk, helyi érték: a művet a fejlődés egészéhez, előzményeihez és további menetéhez, csúcspontjaihoz viszonyítjuk. Bürger Leonóráján mutatja meg: ennek a balladának milyen szerepe volt a német műballada kialakulásában. „Historischer Stellenwert” — ez illetné meg nálunk pl. Kisfaludy Károly, Jósika életművét. József Attila lírájához képest ilyen történeti értéke van a húszas évek eleji magyar szocialista avantgárdnak. Persze nehéz megállítani a további tépelődést. Ha Horváth János népiesség-koncepciójára gondolok, amely Petőfiig viszi el költészetünknek ezt a vonalát — hozzá viszonyítva vajon Kölcsey és Vörösmarty népdalkísérleteinek csak helyi, történeti értékük van-e? És szétfoszlik-e, értelmetlen-e a helyi érték, a történeti érték kategóriája a vitathatatlan klasszikusoknál, akik a megvalósult esztétikai értékeket jelentik? A kérdésre utóbb próbálok meg majd felelni. A helyi érték fogalmából mégis kiindulhatunk, és kereshetjük olyan fogalmazását, amely a klasszikusokra, az esztétikai tetőpontokra is vonatkozik. De azt is számításba kell vennünk, hogy a történeti érték helyét a speciális esztétikai értékek rendszerében nem találjuk meg. Különleges viszonyításról, különleges perspektíváról, valami külön egészről lehet szó, amelyből az idetartozó jelenségek értelmüket kapják. Ez az „egész”, hogy úgy mondjam, nincs mindenki számára egyaránt adva. Az irodalmár tudja, hogy Jósika regényeinek történeti értékük van, — ismeri is ezeket, de az ún. nagyközönség nemigen kíváncsi rájuk. Ezt az egészet keresve tekintetbe kell vennem, hogy az irodalmi alkotások nemcsak művészi képződmények gyanánt vannak adva, hanem művelődési javak is, s a társadalom, a nemzet számára elsősorban ilyenekként jelentősek. Mint ilyenek pedig nem puszta halmazt alkotnak, hanem egységes struktúrában részei a nemzet, a nép kulturális felépítménye egészének. Tehát azt az egészet, amelynek körén belül lehet történeti értékről, helyi értékről beszélni, a nemzeti kultúrában, a nemzet kulturális felépítményének irodalmi-művészeti tartományában vélem megtalálni. Az nyilvánvaló, hogy az egyes alkotó vagy alkotás részesedik valamiképpen ebben az egészben, mégpedig nem okvetlenül esztétikai kvalitásai révén. A magyar irodalomnak mint kulturális felépítménynek része nemcsak Arany János, hanem Dugonics is, nemcsak József Attila, hanem a korai szocialista költők is. A nemzeti kultúrának különös jelentőséget ad az, hogy a nemzet ismérvei közé egy szellemi és hogy úgy mondjuk, fiziognómiai tényező is hozzátartozik: a kulturális közösségben kifejlődött lelki alkat. Ez a lelki alkat, amely a társadalmi-történelmi viszonyok kisugárzása, maga is viszonylag aktív tényezővé válhat. Ha ilyen értelemben a kultúrát nem a művelődési javak puszta halmazának, hanem folyton fejlődő, hogy úgy mondjam, folyton újrateremtett egésznek, folyamatnak és tartalomnak nézem, akkor az egyes alkotás a következő módokon részesedik benne, a következő módon válik mintegy annak reprezentánsává: 50