Barta János: Klasszikusok nyomában. Esztétikai és irodalmi tanulmányok (Budapest, 1976)
I. Esztétika és irodalomtudomány
hasonlóan (Hazám) a mi igazi népünkhöz és igazi hazánkhoz fűződő kötelékekre. Ami mármost költészet és cselekvés kapcsolatát illeti, konkrét élethelyzetben, az alkotó szándékától függetlenül, konkrét cselekvésbe sodorhat egy-egy embert a műalkotás (akik a Werther hatására öngyilkosok lettek). De a lírai költő elvszerűen is célul tűzheti ki magának, hogy közönségét, embertársait állásfoglalásra, cselekvésre bírja, akaratukat befolyásolja. Ekkor keletkezik az agitativ líra, ekkor beszélünk a líra agitatív funkciójáról. Különösen társadalmi forradalmat előkészítő vagy kirobbantó időszakokban jut ez a funkció uralomra; a nagy forradalmi költők az agitatív líra remekeit alkotják meg. Az agitatív funkció jele az, amikor egy-egy nagy költő verseit katonákhoz, harcosokhoz hasonlítja: Petőfi: Rongyos vitézek, Ady: Az elbocsátott légió. József Attila is arra biztatja versét: legyen osztályharcos; Majakovszkij: Tele torokból: „Hallgassatok csak, utód elvtársak, szól az agitátor, a rikkancsvezér. . . kitárva a könyvem, hosszú csapatban sorakoznak a verssorok. . . Bátor hadsereg ez, fölfegyverkezve állig. . .” Kerényi Grácia (Néhány szó az agitativ líráról, Filológiai Közlöny, 1956.) idéz egy nyilatkozatot a forradalmár francia seregekről: „Amit Tyrtaios dalairól mondanak . . . kinek Embateria c. gyűjteménye a spártai csapatok énekeskönyve volt, beigazolódott, mikor tudósításokat hallottunk arról, mennyi győzelmet arattak csapataink a Marseillaise énekével.” Amikor Petőfi Csatadal c. versét felajánlja a kormánynak, szintén a francia forradalom egyik tábornokára hivatkozik, aki azt kérte a konventtől: vagy katonai erősítést küldjenek neki, vagy egy kiadást a Marseillaise-ből. A társadalmi viszonyoktól való függésre tanulságos példa Eminescu ódája: A feslett ifjakhoz. Az agitatív hév olyan időszakban támad fel a költőben, amikor még nem venni észre a megújulásra törő társadalmi erők gyülekezését; innen van az, hogy a vers bizonyos lemondó rezignációból emelkedik a korholó, serkentő magatartásig, s nagy fellobbanás után ugyanoda hanyatlik vissza: „Szavam hiába bömböl, csak visszhang rá a válasz.” Krajevszkij professzor Majakovszkij-tanulmányában dokumentálja, hogy az agitatív funkció kihatással van a vers legtágabb értelemben vett formai elemeire. Majakovszkij lírájában régi műfajok újulnak meg és újak keletkeznek: indulók, hadparancsok; a vers erősen szavalnivaló, ritmusa nem melodikus, hanem hangsúlyos, rímei tiszták, szókincse mindennapi. A jellegzetességeket tovább bővíthetjük, ha Petőfi és Arany szabadságharcos költészetét is bevonjuk a vizsgálódásba. Toborzók, indulók, csatadalok csendülnek fel, a népi forma, szó- és képkincs ad szárnyat a versek terjedésének. A líra alapvető funkcióit tehát a következő, a tipizálást megkönnyítő, de nem merev kategóriaként értendő pólusok mutatják be: a) érzelemkifejezés, élményközlés -* az élmény kirobbanása; az élmény átszürése, alakítása; b) élményközlés -*■ érzelmi ráhatás, ráébresztés, emberformálás -> felszólítás, agitáció. 58