Barta János: Klasszikusok nyomában. Esztétikai és irodalmi tanulmányok (Budapest, 1976)
I. Esztétika és irodalomtudomány
nizmus valósítja meg a közvetlen emberhezszólásnak abszolút kellék nélküli közegbe való helyezését — mintha valami üres színpadot látnánk. Ez az érzésünk, ha József Attila Tanításait olvassuk; aligha más a helyzet a korai Kassáknál is. Néha eljön hozzánk is az idő, hogy tenyerére vegyen bennünket és kiemeljen önmagunk mélységeiből. Sokan vagyunk, sok buta dologról kellene beszélnem, de mégis, hajói meggondoljuk, minden bennünk van elvetve. A dolgrk innen is, onnan is hozzánk ütődnek és észrevétlenül átváltozunk kővé vagy acéllá. (XXIV. cím nélküli vers.) A befeléfordulás, az abszolút szubjektivitás belső szférája csak akkor teremthet realista költeményt, ha maga az érzelem reális, azaz motivált. Hasonlóképpen idegen a realizmustól a modern lírában a szituáció-elemeknek az absztrakt festészethez hasonló önkényes, kombinatív, szétziláló kezelése. (Mindez már egy másfajta valóságtudatot tételez fel.) Pozitív oldalról: realista valóságtudat akkor hatja át a lírai verset, ha az érzelem az empirikus világ személyes vagy személyközti terében játszódik le. A vers szituáció-elemei egyediek, konkrétak, tapasztalatiak legyenek, és lehetőleg objektív, összefüggő élethelyzetté kerekedjenek ki — mint a magyar lírai realizmus klasszikus példái tanúsítják, mondjuk a Petőfi-féle Itt van az ősz. . . vagy az Arany-féle A lepke. Hogy ne csak magyar példát idézzek: a németből ideillik pl. Storm Abseits című költeménye. Mindez más szóval azt is jelenti, hogy a realista líra, hagyományos elnevezéssel, túlnyomórészt epikus jellegű líra: az érzelmeket is eseményszerűen adja elő, eseményekké vagy cselekedetekké oldja fel. Megint említhetem a hagyományos verssémát: előbb reális szemléletet kapunk, tárgy- vagy helyzetrajzot, tájképet — s ezen belül tanúi vagyunk az érzelmi folyamat megindulásának, emelkedésének, lezárásának. Megint idegen példa gyanánt tanúskodik Eminescu Magány című verse; jól látható, hogyan csapdossa az érzelem a konkrét élethelyzetben megadott partokat. A realizmus övezetét elhagyhatja a lírai költő azáltal, hogy a klasszicisták módjára általánosítja a szituációt, a konkrét élethelyzetnek mintegy absztrakt vázát hagyja meg. Szinte „menetközben” kapjuk ezt a mi Berzsenyinknek Búcsúzás Kemenesaljától című költeményében. Az elején még feltetszik az a konkrét élethelyzet, amelyben a vers megfogant, s ami e helyzetbe a múltból beleömlik; de aztán a szülőföldtől s a gyermekemlékektől való elszakadás egyszerre szentenciózus általánosságba torkollik: Ó gyakran a szívnek édes ösztöneit, Tárgyaihoz vonzó rózsaköteleit Egy tündér kép elvágja. . . Berzsenyinél általában uralkodik a jelen élmények antik képek és fogalmak nyelvére való átfordítása; ez nála egyetemesítést, a gondolati szférába való helyezkedést jelent. Van egy Berzsenyi-vers, amelyet Horváth János óta különösen modernnek, részlet-elvontságai ellenére is csaknem realistának érzünk: a Levéltöredék barátnémhoz. Realista 69